
Az Erste Bank és a K&H Bank az első között üdvözölte a Széchenyi Kártya Program MAX indulását.
A Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. júniusban jelentette be, hogy az egyre szorongatóbb kamatkörnyezetben is a vállalkozások rendelkezésére állnak a kedvező kamatozású hitel- és lízingtermékek. Az első reakciók alapján nyilvánvaló, hogy a folytatást nem csupán a vállalkozások, de a pénzintézetek is kedvezően fogadják.
A júliusban induló Széchényi MAX program kedvező alternatívát nyújt a vállalkozások számára – hangsúlyozta az Erste Bank. A bank várakozása szerint a Széchenyi MAX hitelek a következő hónapok egyik alapvető termékévé válnak, amelyek a tipikus hiteligények jelentős részénél alkalmasak a kifutó Széchenyi GO felváltására, a beruházási igények finanszírozásánál pedig elsődleges forrást jelenthetnek – mondta el a pénzintézet sajtótájékoztatóján Szerdahelyi Róbert, a bank kkv-üzletágának vezetője.
A kifutó Széchenyi GO keretében az Erste idén több mint 29 milliárd forint értékben kötött finanszírozási szerződést. A könnyen kezelhető, kedvező árú konstrukció kivezetésének hírére minden olyan vállalkozás, amely hitelképes és igénye volt a finanszírozásra, előrehozta a következő negyed- vagy akár félévre tervezett hitelkérelme benyújtását. Az előrehozott igények miatt önmagában is lenne a harmadik negyedévben visszaesés az április-júniusi időszak teljesítményéhez képest, a negyedik negyedévre azonban már – a piaci környezet alakulásától függően – szolid visszarendeződés várható, és újra nőhet a kereslet a kkv-hitelek iránt – prognosztizálták az Erste szakértői.
A Széchenyi GO a mikrovállalkozások körében is nagyon keresett volt. Az Erste összesen több mint ezer kisvállalkozónak biztosított forrást 18,3 milliárd forint értékben. A legtöbb hitelre a szolgáltató szektorban működő cégeknek volt szüksége, az igények 65 százaléka innen érkezett. A legnépszerűbb termék a folyószámlahitel volt, ez a termék adta a kihelyezett volumen 80 százalékát.
Üdvözölték a program folytatását a K&H Banknál is. „A kkv-szektornak kiemelt szerepe van a gazdaság működésében, ezért szükségszerű, hogy a változó piaci környezetben is kedvező forrás álljon a vállalkozások rendelkezésére a hosszú távú gazdaságos működés és fejlődés biztosításához. A K&H ezért üdvözli, hogy a hazai vállalkozások az emelkedő kamatkörnyezetben is lehetőséget kapjanak a bővülésre, beruházási terveik megvalósítására a Széchenyi Kártya Program MAX hitelprogram keretében” – nyilatkozta Rammacher Zoltán, a pénzintézet marketing és értékesítés támogatás vezetője a program új szakaszának bejelentése kapcsán.
A Széchenyi GO! hitelkonstrukciók tekintetében a program lezárásáig a K&H több mint 69 milliárd forint értékben kötött szerződést, ezernél több vállalkozással. A bank szakértői bíznak abban, hogy a tervezett digitális korszerűsítések, a technológiaváltást segítő gép- és berendezés beszerzések a Széchenyi Kártya Program MAX továbbra is kedvező forrásaiból megvalósításra kerülnek, „ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a hazai vállalkozások versenyképesek maradjanak mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon”.