Mekkora bevételkiesést okoz a külföldi vendégek elmaradása?

üres, Balaton, elhagyott étterem

A külföldivendég-forgalom elmaradása miatt jelentős bevételről kell lemondaniuk a turizmusból élőknek – de nem csak nekik.

Áprilisban a külföldi vendégek és vendégéjszakák száma 99 százalékkal esett vissza éves összevetésben. A vendégéjszakák száma Budapesten és a Balaton régióban az előző év áprilisi értékének az 1 százalékát sem érte el – derül ki a KSH friss jelentéséből.

A külföldi vendégek „gazdasági jelentőségéről” a statisztikai hivatal egy összefoglalót is készített, amelynek alapján megbecsülhető, mit jelent a gazdaság számára a külföldi vendégek elmaradása.

Külföldi vendégek és vendégéjszakák 2019-ben

A kereskedelmi szálláshelyeken az elmúlt években folyamatosan növekedett a vendégek száma, akiknek közel felét a külföldről érkezők teszik ki. A magyarországi szálláshelyek 2019-ben 31,5 millió vendégéjszakára 12,9 millió vendéget fogadtak, ebből 6,2 millió volt a külföldi vendég és 15,8 millió az általuk foglalt éjszaka. Utóbbiak hattizedét Budapesten töltötték, ezen kívül körükben a legnépszerűbbnek a Balaton, valamint a fürdőikről ismert települések térsége számított.

Szállásdíjak

2019-ben a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldiek részesedése (63 százalék) magasabb volt a befizetett szállásdíjak összegéből, mint a vendégéjszakák számából. Összesen 209 milliárd forint szállásdíj-bevétel származott tőlük. A külföldiek a szállodákat részesítették előnyben, vendégéjszakáik 82, szállásdíj-kiadásaik 92 százalékát ebben a szállástípusban regisztrálták.

Utazáshoz kapcsolódó kiadások

A külföldi vendégek hazánkba tett utazásaikhoz kapcsolódó kiadásai az elmúlt években folyamatosan emelkedtek, 2019-ben 2,3 ezer milliárd forintot tettek ki. Ez az összeg közel hatszorosa a magyarok többnapos belföldi utazásai során elköltöttnek. A szálláshelyek bevételeire elenyésző hatást gyakorló egynapos utak több mint kilenctizede a szomszédos országok lakóihoz kapcsolódott. Az utazási motivációk között legnagyobb súllyal szereplő bevásárlóutak generálta költések elmaradása elsősorban a kiskereskedelmi üzletek forgalmában mutatkozhat meg.

Szolgáltatásexport, GDP

A hazánkba érkező külföldi látogatók gazdasági súlya számottevő, 2019 folyamán az ebből származó bevételek a szolgáltatásexport 24, a GDP 4,5 százalékát érték el. Éven belül a turisztikai exportbevételek hasonlóképp oszlanak el, mint a kereskedelmi szálláshelyek esetében a szállásdíj-bevételek. A GDP-hez viszonyítva az I. és a IV. negyedév a legkevésbé hangsúlyos, a legerősebb időszaknak a július–augusztusi főszezont magában foglaló III. negyedév számít.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva