
A friss statisztikai adatok lehetővé teszik az összehasonlítást esetszámok szerint: a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma nagyságrendben elérte az influenzával összefüggésbe hozható halálesetek számát.
Egy korábbi bejegyzésünkben amerikai statisztikai adatokat is idéztünk, amelyek szerint az Egyesült Államokban 2018-ban 100 000 emberre 11,2 közlekedési miatt bekövetkező haláleset jutott, míg 2019 első félévében a COVID19 miatt 48,1 haláleset jutott ugyanennyi emberre.
A kétfajta kockázat ezen az alapon már a hazai adatok alapján is összevethető, és hasonló az összehasonlítás eredménye is. A statisztikai hivatal nemrég tette közzé „Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2020. II. negyedév” című kiadványát, amelyből kiderül: 2020 II. negyedévében – döntően korlátozások miatt lecsökkent forgalomnak betudhatóan – az egy évvel korábbihoz képest közel egyharmadával esett vissza a balesetben megsérültek száma, ezen belül az elhunytak száma 32, a súlyosan megsérülteké 27, a könnyen sérülteké 31 százalékkal lett kevesebb. A balesetekben összesen 80 ember vesztette életét, 1083 fő súlyos, 2907 személy pedig könnyű sérülést szenvedett.
Ugyanebben az időszakban a hivatalos kormányzati koronavírus-portál adatai szerint a COVID19 569 emberéletet követelt Magyarországon, és a második hullám idején ennél sokkal súlyosabb adatokra kell felkészülnünk (október közepéhez közeledve már 1000 honfitársunk haláláért okolhatók a vírus szövődményei).
A képet árnyalhatják az influenzára vonatkozó adatok, amelyekről nemrég szintén friss becslések jelentek meg. Az Orvosi Hetilapban megjelent, „Influenzához kapcsolódó halálozás 2009/2010 és 2016/2017 között Magyarországon” című cikkükben Kovács Katalin és Pakot Levente a halálozások heti számát egy többváltozós idősoros elemzéssel modellezték, amelyben az influenzaaktivitás és az extrém időjárási körülmények szerepelnek magyarázó változóként. Az adatok a járvány eltérő lefolyása miatt természetesen viszonylag nagy szórást mutatnak, de a nagyságend nyilvánvaló: az influenzával összefüggésbe hozhatóan a cikk szerint 2009/10-ben például 1091, 2011/12-ben 4036, 2014/15-ben 6470, 2016/17-ben pedig 5162 haláleset történhetett.