Kimerült a keret, felfüggesztették a népszerű GINOP Plusz felhívást

vége, kimerült, stop

A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című (GINOP Plusz-1.2.3-21) felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmek igényelt támogatása elérte az 1. szakasz keretösszegének 130 százalékát, az Irányító hatóság ezért január 20-án 15 órakor felfüggesztette a benyújtás lehetőségét.

A keretösszeg néhány nap alatt kimerült: a pályázatot január 17-én nyitották meg.

A támogatási kérelmeket egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján, szakaszos elbírálással bírálják el, tehát az egy szakaszban beérkezett támogatási kérelmekről az értékelés során elért pontszám sorrendjében hoz támogatási döntést az Irányító Hatóság – olvasható a hivatalos pályázati portálon megjelent közleményben. Azok a támogatást igénylők, akik Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Pest régiók egyikében valósítják meg fejlesztéseiket, 2022. január 27. 15.00 órától nyújthatnak be a támogatási kérelmet.

Mint arról korábban beszámoltunk, az összesen 100 milliárd forint keretösszegű felhívás keretében egy pályázó 10 millió – 150 millió forint közötti összeget igényelhet; a támogatás visszatérítendő, de „bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik”. A program keretében támogatott fejlesztéseknek a négy legkevésbé fejlett régió területén (Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld régiókban), vagy azokon kívül elhelyezkedő, szabad vállalkozási zónának minősülő településeken kell megvalósulniuk.

Támogatható tevékenységek:

  • technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése;
  • infrastrukturális és ingatlan beruházás;
  • tanácsadási szolgáltatások igénybevétele;
  • képzési szolgáltatások igénybevétele;
  • megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása;
  • információs technológia-fejlesztés.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva