Építőanyag-piac: már a fogyasztóvédelem is vizsgálódik

építőanyag üzlet, építőanyag bolt, tüzép

A GVH folytatja a helyszíni kutatás-sorozatát, de már a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőanyag-piaci anomáliák feltárásába és felszámolásába.

A GVH szakemberei Győr-Moson-Sopron, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében, valamint a fővárosban szálltak ki kis- és nagykereskedelmi vállalkozásokhoz. Az ágazati vizsgálat fontos eleme, hogy a hatóság feltárja a vizsgált piac teljes vertikumát, vagyis végig kísérhesse egy termék „életútját” a gyártótól a kereskedőn át egészen a fogyasztóig. A vizsgálat külön kiterjed az ún. közös beszerzési társulásokra és franchise rendszerekre. Ezek az építőanyag-kereskedőket tömörítő vállalkozások abból a célból jöttek létre, hogy együttes piaci erejük révén, közös beszerzésekkel nagyobb kedvezményeket és versenyképes árakat harcoljanak ki a gyártóktól.

„Az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába” július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést.

Az országos vizsgálat egyebek mellett az árfeltüntetéssel, jótállási jegyekkel kapcsolatos előírások és az általános kereskedelmi feltételek betartásának, a piacfelügyeleti követelmények teljesülésének ellenőrzésére terjed ki. A fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok munkatársai eddig összesen 327 helyszínen fordultak meg. Több mint 200 esetben tapasztaltak jogsértést, ám ezek negyedénél a kereskedők már az ellenőrzés ideje alatt pótolták a mulasztást, kiigazították a hibát.

A szakemberek 198 piacfelügyeleti ellenőrzés során 313 féle, összesen közel 82 ezer darab termék vizsgálatát végezték el. Végül 120 termékfajtánál, összesen több mint 24 ezer építési terméknél állapítottak meg elsősorban a jelölésekkel, teljesítménynyilatkozatokkal összefüggő hiányosságokat. A kilenc online ellenőrzésből öt webáruház esetében tártak fel árfeltüntetési jogsértést.

A kifogásolási arány szempontjából a leggyengébben a TÜZÉP telepek és a szaküzletek, barkácsáruházak teljesítettek, ezeknek több mint 60 százalékánál akadt probléma. A fatelepek felét, a vasudvarok több mint harmadát érték kisebb-nagyobb mulasztáson az ellenőrök.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva