2022 végén már csökkentek a lakbérek

albérlet, javul, olcsó, olcsóbb, öröm

Közel két év után először nominálisan is csökkentek a lakbérek 2022 decemberében – derül ki a statisztikai hivatal „KSH–ingatlan.com-lakbérindex, 2022. december” című kiadványából.

A 2021 elején indult gyors ütemű emelkedés 2022 augusztusától már lassult, szeptemberben és októberben a díjak már stagnáltak, novemberben pedig – ha csak minimális mértékben is, de – emelkedtek. A fordulat az év utolsó hónapjában következett be, december folyamán a bérleti díjak országosan 0,7, Budapesten 0,9 százalékkal csökkentek.

Az előző év azonos időszakinál országosan 20, Budapesten 22 százalékkal, a 2015. évi bázisidőszakinál pedig 73, illetve 65 százalékkal voltak magasabbak a decemberi lakbérek.

A nominális lakbérek 2022 márciusa óta országosan és Budapesten egyaránt meghaladták a járvány előtti, 2020. januári csúcsot (2022 decemberében 19, illetve 15 százalékkal). Reálértéken számítva ugyanakkor augusztus óta csökkenő tendencia érvényesül. A magas infláció miatt a reállakbérek decemberben országosan 13, Budapesten 15 százalékkal voltak alacsonyabbak a 2020. januárinál.

Budapesten a budai egyéb kerületeken (+0,3 százalék) kívül minden kerületcsoportban csökkentek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz mérten, leginkább, 2,4 százalékkal a pesti belső kerületekben. A pesti külső kerületekben 1,4, a budai hegyvidéki kerületekben 0,7, a pesti átmeneti kerületekben pedig 0,3 százalékkal mérséklődtek a bérleti díjak. (Budai hegyvidéki kerület: I., II., XII.; budai egyéb kerület: III., XI., XXII.; pesti belső kerület: V., VI., VII., VIII., IX.; pesti átmeneti kerület: X., XIII., XIV., XIX., XX.; pesti külső kerület: IV., XV., XVI., XVII., XVIII., XXI., XXIII.)

A 2021 decemberi lakbérszinteket decemberben (is) a pesti belső kerületek lakbérszintje haladta meg a legnagyobb mértékben (24 százalékkal), a pesti átmeneti és a budai egyéb kerületekben 22, illetve 21 százalék, a pesti külső és a budai hegyvidéki kerületekben pedig 19, illetve 17 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak az egy évvel korábbinál.

A kiadvány bemutat néhány adatot 2022 egészéről is. A 2022-ben kiadásra meghirdetett lakások alapterülete Budapesten átlagosan 54 m2, a megyei jogú városokban 57 m2 volt. A kisebb településeken – a nem megyei jogú városokban és községekben – általában nagyobbak a kiadó lakások, átlagos alapterületük 64 m2 volt. A legnagyobb alapterületű (átlagosan 73 m2-es) albérleteket Pest vármegyében hirdették.

Országosan a megfigyelt hirdetések túlnyomó többsége (93 százaléka) többlakásos épületben lévő lakásra vonatkozott, a fennmaradó mintegy 7 százalék esetében családi házat hirdettek meg. Budapesten a kiadó lakások mindössze 3,3 százaléka volt családi ház. 2022-ben a fővárosban a hirdetések 44, országosan 46 százaléka származott magánszemélytől.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva