
Budapest, 2023. augusztus 24. – Az agrárium vállalkozóinak támogatása a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, az Agrárminisztérium és a KAVOSZ Zrt. közös missziója. Az ágazatban uralkodó gazdasági nehézségek enyhítésére a Kormány egy új, többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció létrehozásáról döntött. A Kormány és a KAVOSZ Zrt. együttműködésének eredményeként az új, kifejezetten az agrárszektor vállalkozóinak támogatását és az általuk fizetendő kamatterhek jelentős enyhítését célzó folyószámlahitel rekordidő alatt kerül bevezetésre – jelentette be Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel a kiemelt állami támogatásnak köszönhetően 5% körüli kamattal, maximum 100 millió forint összegben, 1, 2 vagy 3 évre lesz igényelhető. A kiemelt támogatású konstrukcióban minden, az alapvető feltételeknek megfelelő agrárvállalkozás részesülhet, külön speciális feltételnek, kitételnek való megfelelés nélkül.
A Kormány a Széchenyi Kártya Programon keresztül immár 12 éve szövetséget kötött a magyar gazdákkal az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelen és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+-on keresztül, biztosítva a mindenkori finanszírozási igényeikhez illeszkedő, államilag támogatott pénzügyi megoldásokat. Olyan agráriumot építünk közösen, amely helyet követelhet magának Európa, és a világ élvonalában.
Az Agrár Széchenyi Kártya MAX+ konstrukcióra vonatkozó részletes információk, az Üzletszabályzat és az igényléshez szükséges dokumentumok hamarosan elérhetőek a www.kavosz.hu oldalon.