Vállalkozások Magyarországon: „szeptember végi” adatok

növekedés, üzlet, vállalkozás

Magyarországon 2021. szeptember végén 1,9 millió vállalkozást tartott nyilván KSH, 2,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A statisztikai hivatal „Fókuszban a megyék – 2021. I–III. negyedév” című kiadványa szerint a vállalkozások 28 százalékát társas vállalkozásként, 72 százalékát önálló vállalkozóként regisztrálták. Budapesten a társas vállalkozások és az önálló vállalkozók aránya kiegyenlített volt, a megyékben viszont az önálló vállalkozók voltak többségben, akik a legmagasabb (88 százalékos) részarányt Békés megyében, a legalacsonyabbat (66 százalék) pedig Pest megyében képviselték.

A nyilvántartásba vett vállalkozásokon belül a társas vállalkozások száma 3,1, az önálló vállalkozóké 2,0 százalékkal emelkedett a 2020. szeptember végi adatokhoz képest. A regisztrált társas vállalkozások száma valamennyi megyében emelkedett, a leginkább Nógrád megyében (5,5 százalékkal). Az önálló vállalkozók körét is növekedés, illetve stagnálás jellemezte, csökkenés (0,6–3,1 százalék közötti mértékben) 5 megyében (Tolna, Békés, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala) mutatkozott.

A regisztrált hazai vállalkozások legnagyobb hányadát, 23 százalékát budapesti székhellyel vette nyilvántartásba a KSH, ezt Pest megye követte 13 százalékos részesedéssel. A legkevesebb vállalkozás Nógrád és Tolna megyében volt, az országos szervezetszám mindössze 1,3, illetve 2,0 százaléka.

Szeptember végén 90 ezer egyéni vállalkozás szüneteltette a tevékenységét, vélhetően a járvány csillapodásának hatására számuk 1,5 százalékkal fogyott az egy évvel korábbihoz képest. Az ideiglenesen szüneteltetett egyéni vállalkozások aránya egy év alatt 16-ról 15 százalékra csökkent.

Ezer lakosra országosan 190 regisztrált vállalkozás jutott. A vállalkozási kedv Budapesten, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb, a legalacsonyabb pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Nógrád megyében.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva