Június 15-én újraindult a Vízipari Pályázati Program

víz, vízpart

175 millió forintos kertösszeggel 2020. június 15-én újraindult a február 7-én meghirdetett, majd a járványügyi helyzetre való tekintettel felfüggesztett Vízipari Pályázati Program – tájékoztatott a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A pályázat célja vissza nem térítendő támogatás biztosítása annak érdekében, hogy előmozdítsa a hazai vízipari cégek, szervezetek, illetve felsőoktatási intézmények vízipari tevékenységgel összefüggő alábbi törekvéseit:

  • vízipari exportpiaci lehetőségeik bővítését,
  • tudásuk és képességeik megosztását a vízválság elleni küzdelemben,
  • bekapcsolódásukat nemzetközi intézmények által finanszírozott, külföldi – víziparral összefüggő – projektek tervezésébe és megvalósításába.

Támogatható tevékenységek:

  • Nagyobb vízipari infrastrukturális beruházásokat megalapozó stratégiai dokumentumok (kötelező elemek: környezetvédelmi hatástanulmány, költség-haszon elemzés) elkészítése: a maximális támogatási intenzitás 60 százalék, a minimális saját erő 40 százalék, az igényelhető összeg 2–15 millió forint.
  • Vízipari pilot projektek beindítása a célországokban: a maximális támogatási intenzitás 70 százalék, a minimális saját erő 30 százalék, az igényelhető összeg 2–15 millió forint.

A pályázati felhívás és szabályzat keretében kizárólag a támogatható időszak folyamán (2020. szeptember 1. és 2021. október 29. között), a projekt megvalósítása érdekében felmerült, igazoltan e célra fordított, és a pályázat mellékleteként benyújtott költségtervben szereplő, a támogatás felhasználási határidejéig (2021. október 29.) kiállított bizonylatokkal alátámasztott és ezen időszakban pénzügyileg is teljesített kiadások számolhatók el.

Pályázat benyújtására Magyarországon bejegyzett és jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok, állami vízügyi igazgatási szervek, felsőoktatási intézmények, valamint víziparral összefüggő érdekképviseleti tevékenységet folytató egyesületek, szövetségek jogosultak. Pályázat benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

A pályázatok benyújtásának határideje 2020. szeptember 1. 23 óra 59 perc. A nyertes pályázókat legkésőbb október 12-ig értesítik, és legkésőbb október 30-ig a szerződéskötésre is sor kerül.

További információk, adatlapok itt találhatók.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva