
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Ágazati képzőközpontok infrastrukturális és szakmai felkészítése az új szakképzési struktúrára” című (GINOP-6.2.7-20) felhívás.
A szakképzés jelenleg csak részben tudja kiszolgálni a területi gazdasági igényeket, még úgy is, hogy az utóbbi időben jelentős lépések történtek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésével a duális szakképzési rendszer kialakítására. A képzési rendszerünk azonban nem a munkaerőpiac keresletén alapul, hanem elsősorban kínálatalapú, ami hosszú távon versenyképtelenséghez vezet.
A kormány célja, hogy növekedjen a vállalkozások, elsősorban a mikro-, kis- és középvállalatok hajlandósága a térségbeli szakképzési centrumokkal és felsőoktatási intézményekkel történő klaszterek létrehozására, melyben közösen az innováció és a digitális transzformáció, az okos megoldások elterjedésével járó, magas hozzáadott-értékű tevékenységeket tudnak megvalósítani.
A kis- és középvállalatok szerepvállalásának erősítése érdekében racionalizálni kell a duális képzéssel kapcsolatos adminisztrációs terheket. A szakképzési centrumok meglévő tanműhelyeire, infrastruktúrájára és eszközeire alapozva létre kell hozni a kkv-k együttműködésére alapozott Ágazati Képzőközpontok rendszerét – olvasható a hivatalos pályázati portálon megjelent felhívásban.
Az új felhívás keretösszege 5,4 milliárd forint; a forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A kormány 15–20 támogatott támogatási kérelemmel számol, egy projekt minimum 150 millió, maximum 280 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhet.
Támogatási kérelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium vagy az Agrárminisztérium fenntartásában álló szakképzési centrumok nyújthatnak be 2020. október 1-től 2020. november 30-ig.