Túl sok az egyajánlatos közbeszerzés

egy induló, egy befutó, egy nyertes

Elindult „A közbeszerzések terén a verseny alacsony szintjével leginkább érintett szektorokban a korlátozott verseny mögött álló okok felmérése és a verseny szintjének javítását célzó intézkedések megfogalmazása” című (RRF-9.3.1-2022 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2022. január 21-ig várja a kormány a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban.

A felhívás kiírásának célja „meghatározott szektorokban a közbeszerzési verseny alacsony szintje mögött álló tényezők feltárására vonatkozó kutatás elvégzése, az alapján tanulmány elkészítése, és akcióterv kialakítása – olvasható az egyeztetésre bocsátott tervezetben. A feladatot a Miniszterelnökség fogja elvégezni, amely 2022. február 20. és március 20. között nyújthatja be támogatási kérelmét a keretösszegként rendelkezésre álló 359 268 765 forintra.

Javítani kell

Az Európai Bizottság által évente közzétett, közbeszerzésekre vonatkozó Egységes Piaci Eredménytáblában szereplő indikátorok között kiemelkedő szerepet kap az egyajánlatos közbeszerzések aránya. A 2019. évi eredménytábla szerint Magyarország „az egyajánlatos közbeszerzések aránya vonatkozásában 40 százalékos eredményt ért el”. Magyarország vállalta, hogy az egyajánlatos közbeszerzések arányát 2024-ig 15 százalék alá csökkenti (az Egységes Piaci Eredménytábla módszertana szerint számolva).

Az egyajánlatos közbeszerzések csökkentése, illetve a verseny növelése érdekében szükséges a közbeszerzésekben a verseny hiányát befolyásoló tényezők azonosítása, felmérése. A versenyt befolyásoló tényezők nagymértékben függenek az adott ágazat jellemzőitől, így a kiválasztott szektorokban ágazat-specifikus elemzés elkészítése szükséges, amely részletesen elemezi a verseny nem megfelelő érvényesülésének okait adott szektorban annak érdekében, hogy megfogalmazhatóak legyenek azon beavatkozási lehetőségek és javaslatok, amelyek mentén a verseny szintének javítását szolgáló akcióterv összeállításra kerülhet. Az intézkedés során létrejövő elemzés és akcióterv az egyajánlatos közbeszerzések arányának csökkentésére irányuló kormányzati intézkedések szakmai megalapozását hivatott szolgálni – áll a felhívástervezetben.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva