Nemzetközi utazások Covid idején

covid, utazás

2021 első három hónapjában a külföldiek által hazánkba tett látogatások száma az egy évvel korábbihoz képest közel felére csökkent, a magyarok külföldre irányuló utazásainak száma a 2020 első negyedévinek mindössze 45 százaléka volt.

2021 I. negyedévében a hazánkba tett külföldi látogatások száma a járvány által már részben érintett előző év azonos időszakitól 52, a 2019. I. negyedévitől 59 százalékkal maradt el – olvasható a statisztikai hivatal Nemzetközi utazások, 2021. I. negyedév című kiadványában.

Az egynapos utazások száma 47 százalékkal, 4,1 millióra csökkent, a többnapos utazásoké 68 százalékkal, 911 ezerre. Az előző év azonos időszakához képest a fő küldő országok közül a többnapos utazások száma Ausztriából csökkent a legkevésbé (40 százalékkal), a többi ország esetében ez 60 százalék feletti volt.

A hozzánk látogató külföldiek 2021 I. negyedévében folyó áron 164 milliárd forintot költöttek, az egy évvel korábbinál 56, a 2019. I. negyedévinél 59 százalékkal kevesebbet. A legtöbbet (35 milliárd forintot) az Ausztriából idelátogatók költöttek, főként egészségügyi célokra.

A magyar állampolgárok 2011 első negyedévében 2,0 millió alkalommal utaztak külföldre, 55 százalékkal kevesebbszer, mint a járvány által már érintett, egy évvel korábbi időszakban. 2019 I. negyedévhez viszonyítva 63 százalékkal esett vissza a kiutazások száma.

Az egynapos utazások száma 51, a többnaposoké 61 százalékkal csökkent. A rokon-, barátlátogatások száma majdnem harmadára esett vissza, a szabadidős célú utazások szinte teljesen elmaradtak. A legtöbben Ausztriába, Szlovákiába és Ukrajnába látogattak, az utak mintegy 81 százaléka ebbe a három országba irányult.

A külföldre utazó magyarok az egy évvel korábbinál folyó áron 73 százalékkal kisebb összeget, 44 milliárd forintot, fejenként és naponta pedig átlagosan 11 600 forintot, 20, illetve a 2019. I. negyedévinél 76 százalékkal kevesebbet költöttek. A kiadások közül a legnagyobb összeg az Ausztriába utazókhoz kapcsolódott, de jelentősek voltak a Németországba és a Szlovákiába látogatók kiadásai is.

Míg az előző év azonos negyedévében a magyarok utazásainak csak mintegy ötöde történt munkavégzési céllal, addig 2021 I. negyedévében túlnyomóan (61 százalék) ez volt a fő motiváció, mivel az egészségügyi veszélyhelyzet miatt a határátlépés turisztikai célból nem volt megengedett. A szabadidős és a vásárlási célú utazások számának drasztikus visszaesése és a munkavégzési utak megnövekedett aránya is okozza, hogy az egy főre jutó napi átlagköltés jelentősen csökkent.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva