„Motorizáció” Európában: Magyarország a sereghajtók között

autók, parkolóház

Bár a gépjárműparkunk jelentősen nőtt 2014 és 2018 között, az 1000 főre eső személygépkocsik számát tekintve Magyarország az EU-tagállamok közül csak Romániát és Lettországot előzi meg.

2018-ban a legtöbb regisztrált személygépkocsit – természetesen – Németországban tartották számon. A 47 milliós „Európa-rekord” mögött Olaszország 39 milliós és Franciaország 32 milliós autóparkja következik.

2014 és 2018 között csupán két tagállamban csökkent a regisztrált személygépkocsik száma: Franciaországban 1,5, Bulgáriában pedig 8 (!) százalékkal. Több tagállamban ugyanakkor jelentős növekedést mértek a szóban forgó időszakban: Romániában 31, Csehországban, Szlovákiában és Litvániában 19, Magyarországon és Portugáliában pedig egyaránt 17 százalékosat.

diagram 2018

Motorizáció

Az 1000 lakosra jutó személygépkocsik száma alapján a „legmotorizáltabb” tagállam Belgium, ahol 1000 főre 676 autó jut. (Ennél az adatnál figyelembe kell venni, hogy sok olyan céges autó van az országban, amelyet Belgiumban regisztráltak, de ott dolgozó külföldiek – azaz nem Belgium lakosai – használják.)

Olaszországban 646, Cipruson és Finnországban egyaránt 629, míg Lengyelországban 617 személyautó jut 1000 lakosra. Az uniós lista végén Romániát (332), Lettországot (369) és Magyarországot (373) találjuk.

Az Eurostat adatai között az uniós maximumnál nagyobbat és az EU-minimumnál kisebbet is találunk. Liechtenstein útjain ugyan csak 29 500 autó futott 2018-ban, ez azonban azt jelenti, hogy miniállamban 1000 lakosra 780 személygépkocsi jutott – az egy jogosítványra eső autók száma így valószínűleg nagyobb 1-nél… Az Eurostatot tájékoztató tagállamok közül a legkevésbé motorizált Koszovó, ahol 1000 lakosra mindössze 94 személyautó jutott 2018-ban.

diagram 2018

A lengyelek az öreg, az írek az új autókat kedvelik

Az „öreg” (azaz legalább 20 éves) autók aránya Lengyelországban volt a legmagasabb (36,5 százalék) 2018-ban; 20 százalék fölötti mutató jellemezte az észt (29,6), a finn (25,2), a román (21,4) és a máltai (20,8) autóparkot.

A 2 évnél fiatalabb, „új” autók aránya Írországban volt a legnagyobb (29,2 százalék), Luxemburgban 23,8, Dániában 23,3, Belgiumban 23,1 százalék volt 2018-ban.

diagram age of passenger cars

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva