Megszülettek az első európai készségfejlesztési partnerségek

fiatal, felnőtt, oktatás, ipar

Az Európai Bizottság elindította a készségfejlesztési paktumot, az európai készségfejlesztési program egyik fő elemét.

Az innováció és a növekedés érdekében mind a kis-, mind a nagyvállalkozásoknak megfelelően képzett munkaerőre van szükségük. Ennek ellenére egyre nagyobb az eltérés a készségek kereslete és kínálata között, illetve egyre nagyobb a készséghiány, míg sokakat fenyeget a munkanélküliség. Az Európában megkívánt munkavállalói készségek biztosításához valamennyi érdekelt fél összefogására szükség van – olvasható a bizottság közleményében.

A paktum ezért felszólítja az ipart, a munkáltatókat, a szociális partnereket, a kereskedelmi kamarákat, a hatóságokat, az oktatási és képzési szolgáltatókat és a munkaközvetítő ügynökségeket, hogy működjenek együtt és unió-szerte egyértelműen kötelezzék el magukat a munkaképes korúak képzésébe való beruházás mellett.

Három kulcsfontosságú iparágban már be is jelentették első európai készségfejlesztési partnerségeket.

A gépjárműipar a munkavállalók 5 százalékának továbbképzésére fog törekedni évente, vagyis mintegy 700 000 ember továbbképzését vetíti elő az iparágban. Ez összesen akár 7 milliárd euró értékű magán- és közberuházást feltételez, melyet regionális kísérleti projektekben kell megkezdeni.

A mikroelektronika terén létrejött partnerség törekvéseit összesen 2 milliárd euró összegű köz- és magánberuházással lehet megvalósítani, ami több mint 250 000 munkavállaló és diák továbbképzését és átképzését teszi lehetővé (2021–2025 között) Európa elektronikai klasztereiben.

A repülési és védelmi ágazat a dolgozók 6 százalékának továbbképzését irányozta elő évente, ezzel összesen 200 000 főt érve el, és a partnerek további 300 000 fő átképzését és foglalkoztatását tervezik 10 év alatt 1 milliárd euró összegű köz- és magánberuházás segítségével.

A paktumhoz csatlakozó felek kapcsolatépítő, valamint tudás- és erőforrás-megosztó központokhoz nyernek hozzáférést. Emellett a Bizottság Uniós szintű egyablakos ügyintézési ponton keresztül nyújt tájékoztatást és iránymutatást az uniós készségfejlesztési finanszírozásról és programokról. A REACT-EU, az Európai Szociális Alap Plusz és a többéves pénzügyi keret (2021–2027) más idevágó programjai keretében elérhető támogatásokon felül a tovább- és átképzésre mint kiemelt beruházási prioritásra a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz 672,5 milliárd eurós költségvetése is rendelkezésre áll.

A készségfejlesztési paktum, amelyet 2020. november 10-én, a Szakmai Készségek Európai Hete keretében hirdették meg, itt olvasható.

Oldalunkon további hasznos cikkek találhatók kkv-knak.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva