
A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programjának keretében megjelent a (GINOP-9.1.1-21) kódszámú, 100 milliárd forint keretösszegű hitelprogram.
Az EU által biztosított forrásokból megvalósuló hitelprogram célja forgóeszköz hitel nyújtása – készletbeszerzésre, működési költség, bér és járulékai, valamint rezsiköltség finanszírozására – a COVID-19 világjárvány miatt gazdasági nehézségekkel küzdő, a válság által leginkább sújtott ágazatokban tevékenykedő mikro, kis- és középvállalkozásoknak – olvasható a program termékleírásában.
A budapesti és Pest megyei megvalósítási helyszínre finanszírozást igénylő vállalkozások részére nyújtott kölcsönök összesen nem haladhatják meg a keretösszeg 4 százalékát, a keret 60 százaléka a kevésbé fejlett régiókban kerülhet felhasználásra.
Az éven túli lejáratú kölcsön összege minimum 1, maximum 10 millió forint; a kamat 0 százalék, kezelési költséget, rendelkezésre tartási jutalékot, előtörlesztési és szerződésmódosítási díjat nem számítanak fel.
A hitelkérelem csak az MFB Zrt.-vel szerződéses kapcsolatban álló, megfelelő jogosítvánnyal rendelkező MFB Pontokhoz nyújtható be. Az MFB Pontok listáját az MFB Zrt. a honlapján teszi közzé. A program keretében 2021. március 8-tól – 2021. november 30-ig lehet hitelkérelmet benyújtani.
A futamidő a kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 120 hónap; a rendelkezésre tartási idő a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 3 hónap; a türelmi idő a rendelkezésre tartási idő végétől számított legfeljebb 36 hónap.
A forgóeszköz/működési költség finanszírozás megvalósítását a folyósítást követő 18 hónapon belül kell igazolni, de legkésőbb 2024. január 31-ig.
További részletek a hivatalos pályázati portálon.