Kulturális és kreatív ágazat: ekkora a baj, így kellene újraindulni

üres, színpad, munkanélküli

Az Európai Unióban a becslések szerint az előadó-művészetek bevételei a korábbi évekhez képest tizedére csökkentek; az Európai Bizottság óvatos újraindítást javasol.

A Covid19-világjárvány kitörése óta a polgárok egészségének védelme érdekében bevezetett széles körű korlátozások súlyos gazdasági nehézségeket okoztak a kulturális és a kreatív ágazat jelentős része számára, és a becslések szerint a teljes bevételkiesés 2020-ban mintegy 31 százalékot, az előadó-művészetek és a zene esetében pedig 90 százalékot, illetve 76 százalékot tett ki – olvasható az Európai Bizottság közleményében.

Az EU filmszínház-üzemeltetői például arról számoltak be, hogy 2020-ban 70 százalékkal visszaesett a jegyértékesítés, a zenei rendezvényhelyszínek látogatottsága az üzemeltetők elmondása alapján 76 százalékkal csökkent (ami a bevételek 64 százalékának felel meg), a múzeumok pedig bevételük 75–80 százalékától estek el (a népszerű turisztikai régiókban). A válság várhatóan tartós hatást gyakorol majd a teljes értékláncra, ami a szerzők és az előadóművészek jogdíjainak beszedését is érinteni fogja.

A bizottság június végén uniós iránymutatást tett közzé a kulturális és kreatív ágazatok tevékenységeinek biztonságos újraindítása érdekében. Az iránymutatás a következő intézkedéseket és protokollokat ajánlja:

  • A korlátozások feloldásának stratégiai jellegűnek és fokozatosnak kell lennie, és kezdetben korlátozott számú résztvevővel kell felmérni a járványügyi helyzetet.
  • A kulturális intézményeknek felkészültségi tervvel kell rendelkezniük, amely részletezi a Covid19-esetek észlelése esetén alkalmazandó intézkedési protokollokat.
  • A fertőzés kockázatának minimalizálása érdekében célzott tájékoztatást és/vagy ad hoc képzést kell biztosítani a kulturális létesítmények személyzetének valamennyi tagja számára.
  • A személyzet és a lakosság védelmének biztosítása érdekében elő kell mozdítani a kulturális területen dolgozók oltását.
  • A résztvevőktől megkövetelhető, hogy negatív Covid19-tesztet és/vagy oltás és/vagy Covid19-diagnosztika igazolását mutassák be ahhoz, hogy beléphessenek a helyszínre. A variánsok helyi terjedésétől függően ez a követelmény kiterjeszthető a teljesen beoltottakra.
  • A létesítményeknek biztosítaniuk kell, hogy a hallgatóság kapcsolattartási adatai rendelkezésre álljanak arra az esetre, ha kontaktkövetés céljából szükség lenne rájuk.
  • A létesítménynek célzott védintézkedéseket kell kialakítania: azaz a közösségi távolságtartás lehetőség szerinti fenntartását, tiszta és hozzáférhető kézmosó lehetőségeket, megfelelő szellőzést és a felületek gyakori tisztítását. Fontos kiegészítő intézkedés, hogy a résztvevők maszkot használjanak.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva