Kétszer annyiba kerül „az átlag magyar” új lakás, mint a használt

új lakás, drága

2021. első félévében a statisztikai hivatal által feldolgozott adatok szerint egy új lakás átlagára 40,0 millió forint, egy használt lakásé 19,2 millió forint volt – derül ki a Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2021. II. negyedév című kiadványából.

 

Új lakások

2021. I–II. negyedévben az eddig ismertté vált tranzakciók száma még a 2 ezret sem éri el; egy új lakás átlagos ára 40,0 millió forint volt, 1,3 millióval több, mint az előző év átlagában.

Budapesten egy új lakás átlagosan 48,4 millió forintba került, ez közel 5 millió forinttal több, mint 2020-ban. A négyzetméterárak ugyanakkor „csak” 4 százalékkal, 827 ezer forintra emelkedtek, ami jelzi, hogy a vásárlások a nagyobb lakások felé tolódtak; a négyzetméterár a XIII. kerületben 815 ezer, a IV. kerületben 766 ezer, a VIII. kerületben 931 ezer forint volt. Egyelőre kevés újlakás-értékesítésről áll rendelkezésre adat a pesti belső kerületekből és a XI. kerületből, ahol az árak 900 ezer és 1 millió forint körül szóródtak az év első hat hónapjában.

A megyeszékhelyeken adták el az új lakások egyharmadát, átlagosan 524 ezer forintos négyzetméterenkénti áron, 15 százalékkal drágábban, mint 2020-ban. A jelentősebb újlakás-piaccal rendelkező Győrben 564, Debrecenben 602 ezer, Nyíregyházán 418 ezer forintba került a lakások négyzetmétere. A 2020. évi szinthez képest Tatabánya kivételével mindenütt drágultak a lakások.

A Balaton környéki települések árszintje elérte a négyzetméterenkénti 771 ezer forintot, ami 7,8 százalékkal magasabb a 2020 évinél. Siófokon az új építésű lakások négyzetmétere átlagosan 833 ezer forintba került, 12 százalékkal többe, mint 2020-ban.

A 2020-ban átadott új lakások árát nagyrészt több hónappal, esetleg évvel korábban létrejött szerződésekben szabták meg, emiatt a fenti árak alapján mutatkozó árszínvonal elmarad az adott időszakra jellemző kínálati árakétól, és csak a ténylegesen átadott lakások áralakulásáról ad tájékoztatást – figyelmeztet a KSH.

Használt lakások

2021 I–II. negyedévében egy használt lakás átlagos ára 19,2 millió forint volt. Ez megegyezik a megelőző év átlagával, azonban a 2020. IV. negyedévi mélyponthoz képest 800 ezer forintos növekedést jelent Az átlagos négyzetméterár 306 ezer forint volt, ez 8,5 százalékkal meghaladta az előző év átlagát.

Budapesten egy lakás átlagos ára 36,2 millió forint volt, ami megegyezik 2020 átlagával. A fajlagos ár ugyanakkor 3,6 százalékkal, 663 ezer forintra emelkedett. A budai oldalon az átlagos lakásárak csökkentek, miközben a fajlagos árak enyhén emelkedtek, jelezve, hogy a forgalom összetétele a kisebb lakások felé mozdult el. A pesti belső kerületekben az átlagos ár csökkent, a négyzetméterár pedig stagnált, míg a pesti oldal átmeneti és külső kerületeiben mindegyik mutató emelkedést jelez.

A budapesti agglomerációban 50 millió forintra nőtt az átlagos lakásár, ami mintegy 13 millió forinttal meghaladta a 2020. évi árakat. A fajlagos ár ezalatt 418 ezerről 504 ezer forintra emelkedett. Kiugró mértékben megdrágultak a lakások az agglomeráció északnyugati területén, ahol már közel 67 millió forintba került egy lakás, és ezzel ez a terület átvette a vezető helyet az agglomerációban eddig legdrágábbnak számító nyugati szektortól.

A megyeszékhelyeken egy lakás átlagos ára 22,0 millió, az 1 négyzetméterre jutó ár 353 ezer forint volt, mindkét érték emelkedett az előző évhez viszonyítva. A legdrágább megyeszékhely Székesfehérvár (29,2 millió forint), ezt Debrecen és Győr követte 27,6, illetve 26,6 millió forinttal.

A balatoni agglomerációban a 2020. évi 34,2-ről 38,2 millió forintra emelkedett a használt lakások ára.

A kisebb városok 16,8 millió forintos átlagára nem érte el a 2020. évi szintet, a fajlagos árak pedig lényegében változatlanok maradtak (219 ezer forint).

Az agglomerációkon kívül eső községek lakásátlagára 7,3 millió forint volt, 4,4 százalékkal több, mint 2020-ban.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva