
Április 14-től elérhető a „Szemléletformálás a hulladékgazdálkodás és a körforgásos gazdaság területén” című (KEHOP-3.1.5) felhívás kitöltőprogramja.
A Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programjának keretében megjelent felhívás kiemelt céljai:
- Kevesebb hulladék képződése a fogyasztás és termelés során.
- A kisebb környezeti terhelést jelentő hulladékgazdálkodási alternatívák széles körben történő elérhetővé válása.
- A környezetetikai szempontból elfogadhatóbb viselkedésminták átvételére való készség és hajlandóság széles körben történő kialakulása.
A konkrét cél, hogy a lakosság szélesebb körben megismerhesse a környezetkímélő megoldásokat, lehetőségeket, illetve változzanak a lakosok fogyasztói és társadalmi beállítódásai. Az attitűdváltás a környezetbarát fogyasztói döntések számának növekedését eredményezi, illetve az ezeket segítő gazdaságitársadalmi struktúraváltást támogatja. Az információs, szemléletformáló programsorozatokkal, kampányokkal, közösségi együttműködések megvalósításával a felhívás hozzájárul a kompetens és felelős magatartás elterjedéséhez, a környezettudatos életmód értékeinek, eszközeinek széleskörű elterjesztéséhez, a kapcsolódó nem formális tanulási helyzetek ösztönzéséhez és ezzel végső soron környezetünk megóvásához – olvasható a felhívásban.
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 milliárd forint; a forrást a Kohéziós Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Két pályázóra számít a kormány, amelyek figyelemfelhívó akciókat, rendezvényeket, versenyeket, szakköröket, bemutatóhelyeket, kiállításokat szerveznek majd, illetve „infokommunikációs eszközökre épített szemléletformálást” végeznek. („Támogatási kérelmet a Széchenyi István Egyetem és az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaság, illetve költségvetési szerve nyújthat be.”)