
Magyarországon a 2030-as évek végéig az automatizáció és a mesterséges intelligencia (MI) várhatóan 900 000 munkavállalót fog érinteni – olvasható a „Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája 2020–2030” című kiadványban.
A mesterséges intelligencia az emberi intelligencia valamely részének leképezésére alkalmas szoftver, amely képes támogatni vagy autonóm módon ellátni észlelési, értelmezési, döntési vagy cselekvési folyamatokat. „Kiemelt társadalmi hasznossággal rendelkező, mozgósító célokat határozunk meg, amelyek valamennyi állampolgár számára közvetlen előnyökkel járnak” – ígéri a kormány által kitűzött stratégia.
Magyarországon a 2030-as évek végéig az automatizáció és a mesterséges intelligencia várhatóan 900 000 munkavállalót fog érinteni. Egyes szakértői becslések szerint a munkakörök több mint 40 százaléka automatizálható Magyarországon, így az átalakítás megvalósulása az élőmunka kiváltásával is járhat. Az MI elterjedése azonban nem kizárólag munkahelyeket megszüntetését eredményezi, hanem egyúttal a meglévő munkakörök ellátásához szükséges kompetenciákat is átalakítja, lehetőséget teremtve ezzel új munkakörök betöltésére. A következő évtizedekben a kormány szerint az MI és az automatizáció három egymást követő hulláma lesz azonosítható:
- A 2020-as évek közepéig az ún. algoritmikus hullám (algorithm wave) fogja érinteni adatfeldolgozásra épülő szektorokat, mint a pénzügyi szektor, az IT-hez kapcsolódó szektorok és az adminisztratív munkakörök. Az érintett munkavállalók jellemzően fiatalok és nők. Ez a hullám várhatóan átlagban a munkakörök 5–10 százalékát fogja érinteni.
- A 2025-2030 között várható az ún. támogató hullám (augmentation wave), amely a szolgáltatásokat nyújtó, irodai munkákra építő szektorokat érinti, mint a pénzügyi szektor, az oktatás, a közigazgatás, az informatikai alapú szolgáltatások. Ez a hullám várhatóan az érintett iparágak munkaköreinek 15–20 százalékára lesz hatással. Az első hullámhoz képest különbség, hogy az érintett nők és férfiak aránya várhatóan azonos lesz, illetve az érintettek között magasabb arányban lesznek tapasztaltabb, középkorú munkavállalók.
- A harmadik hullám várhatóan a 2030-as években érkezik. Ez az ún. autonóm hullám (autonomy wave), amely egyrészről a gyártást érinti majd, másrészről a magas komplexitású és felelősséggel járó munkaköröket is. Várhatóan ennek a hullámnak lesz a legnagyobb hatása, a munkakörök 25–30 százalékát fogja érinteni, leginkább férfiakat és a tapasztaltabb munkaerőt. A legnagyobb változást várhatóan a gyártásban eredményezi, ahol 384 500 munkakör lehet változásoknak kitéve, de a szállítmányozásban is 107 900, az építőiparban további 106 600 állást érint majd az MI technológia elterjedése. Az automatizáció és az MI leginkább a szakmunkásokat és a segédmunkásokat érinti majd, ezen munkakörök várhatóan a harmadik, autonóm hullám keretében teljesen átalakulnak. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik szak- vagy segédmunkás munkájának jellege fog megváltozni. A változások szintén érinteni fogják a gépkezelők csoportját is, vagyis több mint 149 000 munkavállaló számára jelent majd kihívást a jövő évtized végéig.