
A Pénzügyminisztérium Okosan a pénzzel! programjának keretében fiataloknak szóló versenyt hirdetett ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre címmel.
A 2020. december 21-én elindult játékban 14–19 éves középiskolások, valamint – idén kísérleti jelleggel külön kategóriában – 19–24 éves főiskolások és egyetemisták vehetnek részt. Mindkét korcsoport számára 200–200 különböző nehézségi szintű kérdésből egy algoritmus véletlenszerűen választ ki 16–16 kérdést. A teszt többször is kitölthető, így könnyen rutinra tehetnek szert a fiatalok a pénzügyek területén – írják a Pénzügyminisztérium szakértői. A kezdeményezéshez a Magyar Államkincstár, a Pénziránytű Alapítvány, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Diákhitel Központ Zrt. is csatlakozott.
A középiskolások közül az első 150 legjobb eredményt elérő jut tovább a középdöntőbe, amely a tervek szerint – amennyiben a járványhelyzet ezt megengedi – már személyes részvétellel zajlik 2021. március 26-án a Pénzügyminisztériumban. A döntőbe a tíz legjobb versenyző kerül, ahol izgalmas vetélkedő során dől majd el, ki a legrátermettebb.
A főiskolás és az egyetemista résztvevőknek összeállított játék egyfordulós és kizárólag online zajlik. A játékban mindkét korcsoportban értékes elektronikai eszközökkel – okostelefonnal, laptoppal, tablettel – díjazzák az első három helyezettet.
A verseny további részletei a https://zset-on.hu/ oldalon olvashatók. Itt nemcsak a középiskolásoknak, illetve a főiskolásoknak és egyetemistáknak szánt feladatsorok érhetők el, de – regisztráció nélkül – bárki tesztelheti pénzügyi ismereteit. A „free teszt” feladatai nem nehezek, bár azt, aki sem diákként, sem szülőként nem érintett, a diákhitel-konstrukciókra vonatkozó kérdések váratlanul érhetik.