
Az ideiglenes „forrás” alapját a vállalatok nyeresége képezi, de a Bizottság szerint „nem jár a vállalatok adóterheinek vagy megfelelési költségeinek növekedésével”.
Az Európai Bizottság által benyújtott javaslat kiegészíti és aktualizálja a saját források következő generációjára vonatkozó költségvetési csomagot, amelynek előterjesztésére még 2021 decemberében került sor. Az akkori javaslatban három bevételi forrás szerepelt: az első a kibocsátáskereskedelemből származó bevételeken, a második az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó, javasolt uniós mechanizmus által generált forrásokon, a harmadik pedig a multinacionális vállalatok reziduális nyereségének azon részén alapult, amely az adóztatási jogok újraelosztásáról szóló közelmúltbeli OECD/G20 megállapodás („első pillér”) alapján visszakerül az uniós tagállamokhoz.
Az új javaslattal ezeket egy, a vállalati szektorhoz kapcsolódó statisztikai alapú saját forrás egészíti ki, amely a névleges uniós vállalati nyereségalap 0,5 százalékának felel majd meg (és az Eurostat számítja ki a nemzeti számlákra vonatkozó statisztikák alapján).
„Ez nem jár a vállalatok adóterheinek vagy megfelelési költségeinek növekedésével. Egy olyan nemzeti hozzájárulásról van szó, amelyet a tagállamok fizetnek a pénzügyi és nem pénzügyi szektorokban tevékenykedő vállalatok bruttó működési eredménye alapján” – olvasható a Bizottság közleményében.
A vállalatok nyereségén alapuló statisztikai saját forrás alkalmazása 2024-től évente mintegy 16 milliárd euró bevételt eredményezne (2018-as árakon).
„A tagállamok számára immár minden készen áll ahhoz, hogy gyorsan megállapodásra jussanak, és biztosítsák az uniós költségvetés finanszírozását” – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.