Épületenergetikai fejlesztések: megemelte a kormány a GINOP-felhívás keretösszegét

haladás, fenntarthatóság, energia

Megemelte a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása kkv-k részére” című (GINOP-4.1.5-22 kódszámú) felhívás keretösszegét a kormány.

A hivatalos pályázati portálon megjelent közlemény szerint „a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg” 12 milliárd forintról 14,4 milliárd forintra emelkedett.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében megjelent felhívás célja – mint arról korábban itt már beszámoltunk –, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak több megújuló energiaforrást használjanak és ezáltal csökkentsék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Egy pályázó 75–500 millió forint visszatérítendő támogatást igényelhetett; a kormány 24–160 támogatott kérelemmel számolt.

A felhívásban felsorolt feltételeknek megfelelő mikro-, kis-, és középvállalkozások a tervek szerint 2022. május 11. és június 10. között adhatták (volna) be támogatási kérelmüket, a nagy érdeklődés miatt azonban a „beadási lehetőséget” május 14-én felfüggesztették.

Önállóan támogatható tevékenységek: épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése; épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése; meglévő beltéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása. A félreértések elkerülése végett: „atomerőművek leállítása és építése” a felhívás keretében nem támogatható.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva