Élő kapcsolat a közösséggel

By 2021.12.13.december 15th, 2021Üzleti bulvár, Egyéb kategória, Üzleti percek
Bács-Kiskun Megyei Prima Gála

Jelen lenni a mindennapokban, segítséget nyújtani a pénzügyi háttér megteremtésében: az UniCredit Banknál ezzel támogatjuk ügyfeleinket. Ennek kapcsán kiemelt figyelmet fordítunk a helyi közösségekkel való kapcsolat ápolására is – ezért veszünk részt a bank a tehetségeket elismerő Megyei Prima Díjak átadásában is.

A VOSZ megyei szervezetei által 2005 óta évente átadott Megyei Prima Díjakkal a szervezők a kultúra, a tudomány és a sport jeles helyi képviselőit ismerik el, az összes magyarországi megyében. A díjakat a helyi közösség jelölése alapján osztják ki három főkategóriában, de további kategóriákban is osztanak ki elismeréseket, míg az összes résztvevő emlékplakettet kap.

A különleges helyszíneken megrendezett megyei rendezvények óriási élményt jelentenek a résztvevőknek. A program hasonlóképpen zajlik le: a helyi tehetségek műsora után kerül sor az egyes főkategóriák legjobbjait elismerő díjak átadására. Összesen hárman kapják meg a Megyei Prima Díjat. A díjjal járó anyagi elismerés is a helyi összefogást tükrözi, hiszen a közösség tagjaiként az önkormányzatok, a VOSZ és vállalatok – köztük az UniCredit Bank mint a VOSZ kereskedelmi partnere – járulnak hozzá a díj összegéhez. A díjátadót állófogadás és jó hangulatú, kötetlen beszélgetés követi a résztvevők, a díjazottak és a meghívott vendégek között.

Bankunk számára kiváló lehetőséget jelent az évente megrendezett esemény arra, hogy ápoljuk a meglévő kapcsolatokat a helyi közösséggel, a vállalatok képviselőivel, illetve újakat alakítsunk ki a rendezvényt kísérő kötetlen beszélgetések során. Mert akár cégekről, akár magánszemélyekről van szó, a hosszú távú együttműködés alapját a kölcsönös bizalmon alapuló partneri kapcsolat jelenti – ennek megteremtésére, elmélyítésére kiváló alkalmat biztosítanak a Magyar Prima Díjakhoz kapcsolódó támogatói feladatok és a díjátadó estek.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva