Egyre népszerűbb a NAV weboldala és Facebook-profilja (is)

Nemzeti Adó és Vámhivatal, NAV, autó, népszerű

2020 folyamán az adóhivatal honlapjának látogatottsága megközelítette a 22 milliót, Facebook-profilja pedig több mint 30 ezer új követőt szerzett – derül ki az adóhivatal évkönyvéből.

Az országos médiában 2020-ban 29 781 alkalommal jelent meg a NAV-val, valamint adózással kapcsolatos hír, tájékoztatás. A tudósítások négyötöde az interneten, 13,2 százaléka az írott sajtóban, 6 százaléka pedig tévében, rádióban jelent meg.

A NAV 2020-ban 1262 közleményt adott ki, a központi és területi szervekhez összesen 2140 újságírói megkeresés érkezett 7514 kérdéssel. Kiemelt érdeklődés kísérte az Online Számla rendszerrel és az Online Számlázó programmal kapcsolatos információkat, a hamis termékekkel szembeni NAV-fellépést, valamint az adózóknak kiküldött adószámla-értesítőket.

A NAV 2020-ban országosan 250 rendezvényen vett részt. A járványügyi veszélyhelyzet miatt a második negyedévtől a tervezett rendezvények nagy része elmaradt.

A NAV honlapján számos új információt, programot, cikket és letölthető dokumentumot tett közzé. A honlap látogatottsága megközelítette a 22 milliót, az elérhetővé tett 668 programból összesen több mint 50 milliószor töltöttek le tartalmakat.

A NAV hivatalos Facebook-profilján posztolt 265 friss tartalmat 51,8 millióan érték el, az év elejétől 32,5 ezer új követővel bővült az oldal. (2021. június végére a követők száma megközelítette a 100 ezret.) A 2020-ban megújult NAV-Mobil alkalmazást 14,6 ezer, míg az Online Számlázó mobilalkalmazást 45,3 ezer felhasználó töltötte le.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva