
2023. március végén Budapesten az egy évvel korábbinál 1,6 százalékkal kevesebb, 421,6 ezer vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – olvasható a statisztikai hivatal „Fókuszban a vármegyék – 2023. I. negyedév” című kiadványában.
A regisztrált vállalkozások többségét (51 százalékát) kitevő önálló vállalkozók száma 1,7, a társas vállalkozásoké 1,4 százalékkal csökkent. A legtöbb vállalkozást a szakmai, tudományos tevékenység (19 százalék) és az ingatlanügyletek (18 százalék) területén tartották nyilván, az előbbiek száma 4,7 százalékkal csökkent, az utóbbiaké 0,6 százalékkal nőtt egy év alatt.
2023. I. negyedévben 9,6 ezer újonnan alakult vállalkozást jegyeztek be a fővárosban, 0,5 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Ezzel párhuzamosan 9,0 ezer vállalkozás szűnt meg, amely 10 százalékkal több volt az előző év azonos időszakához képest. A megszűnt egyéni vállalkozók száma a vármegyék többségéhez hasonlóan Budapesten is csökkent (7,2 százalékkal) az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A kedvezőtlen gazdasági környezettel is összefüggésben a fővárosban a társas vállalkozások 15,7 százaléka, az egy évvel korábbinál 3,8 százalékponttal nagyobb aránya állt csődeljárás, kényszertörlés, végelszámolás vagy felszámolási eljárás alatt 2023. március végén.
Az egyéni vállalkozók körében a tevékenységüket szüneteltetők aránya (18,3 százalék) – a vármegyék többségéhez hasonlóan – szintén nőtt (0,7 százalékponttal). Mindkét részarány Budapesten volt a legmagasabb.
Az ezer lakosra jutó vállalkozások száma is Budapesten volt a legmagasabb az országban (252 darab).