
Várhatóan márciustól lehet pályázni a Humánfejlesztési Operatív Program (HOP) keretében megjelenő „Biztos Pont Ambulancia” (HOP-6-4-2-21) felhívásra.
A felhívást már a 2021–27-es fejlesztési időszak keretében hirdeti meg a kormány, a társadalmi egyeztetés december végén zárult le (2 hozzászólás érkezett).
Hazánkban 2018 óta működnek pilot jelleggel létrehozott, regionális szinten feladatot ellátó ún. kríziskezelő ambulanciák. Az ambulanciák egyik feladata az áldozatsegítés: a kapcsolati erőszak érintettjeinek való segítségnyújtás a probléma olyan fázisában, mikor még nem alakult ki súlyos krízishelyzet, és még megelőzhető az otthonról való elmenekülés. Az ambulanciák emellett szerepet vállaltak a gyermekvédelmi jelzőrendszer erősítésében is.
Az áldozatsegítés mellett az ambulanciák fontos feladata azon intézmények és szerveztetek közötti párbeszéd erősítése, amelyeknek szerepük van a bántalmazás felismerésében és jelzésében. Ahhoz, hogy feladataikat igény szerint tudják ellátni az ambulanciák, szükség van a kapacitások bővítésére, a kapcsolati erőszak elleni küzdelemben érintett intézményi szereplők bevonásával történő hálózatfejlesztésre – indokolja a kormány, miért szán a feladatra 3,4 milliárd forintot. (A közép-magyarországi régióban az összeg 27,38 százaléka költhető el.)
A felhívásra civil szervezetek, egyházak vagy egyházi szervezetek, egyházi fenntartású intézmények, nonprofit gazdasági társaságok, önkormányzati fenntartású intézmények jelentkezhetnek (első körben 2021. március 1-től), egy pályázó minimum 100, maximum 160 millió forint (vissza nem térítendő) támogatást igényelhet. A kormány 24 támogatott támogatási kérelemmel számol.
Az elnyert támogatás az alábbi célokra használható fel:
- a tevékenységhez szükséges helyiség(ek) bővítése, felújítása, akadálymentesítése, bérlése, tevékenységhez kapcsolódó irodai eszközök beszerzése;
- szakmai tanácsadás a célcsoport részére; konferenciák, szakmaközi egyeztető fórumok szervezése, tájékoztató anyagok készítése és disszeminációja;
- prevenciós programok adaptálása, kidolgozása, valamint megvalósítása;
- kapcsolati erőszak elleni küzdelemben részt vevő társszervezetekkel való folyamatos kapcsolattartás és koordináció;
- helyi, ezen belül kiemelten munkahelyi közösségek érzékenyítése, HR munkatársak képzése és attitűdformálása;
- a kapcsolati erőszak elleni küzdelem világnapjához kapcsolódó akció megyei szintű megvalósítása.