Az év végig elérhetőek maradnak a Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukciói

Krisán László

2021 végéig meghosszabbította a kormány a Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukcióit. Az új hitelek egy éve sincsenek a piacon, de már rendkívül sok vállalkozást segítettek és több mint 160 ezer munkahely megtartásában játszottak szerepet.

A Széchenyi Kártya Program „átmeneti támogatású konstrukcióit”, az ún. Kríziskonstrukciókat – azaz a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Pluszt, a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitelt, a Széchenyi Likviditási Hitelt, a Széchenyi Beruházási Hitel Pluszt, a Széchenyi Turisztikai Kártyát és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Pluszt – a Kormány már 2020 végén meghosszabbította 2021. június 30-áig  majd február végén – az Európai Bizottság vonatkozó Közleményével összhangban – ezen hitelek igénybevételének a határidejét újabb fél évvel, 2021 december 31-éig kiterjesztette.

„2020 év elején – az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatásával és a résztvevő szervezetekkel közösen – rekordidő alatt végeztük el a 19 éve sikeresen működő Széchenyi Kártya Program testre szabását. Sikerült gyorsan előrukkolnunk a Széchenyi Kártya Program megújult termékeivel, melyek segítségével a válság hatására kedvezőtlen helyzetbe jutott mikro-, kis-, és középvállalkozások nagyon kedvezményes feltételek és a korábbiakhoz képest magasabb állami támogatás mellett, gyorsan és könnyen juthattak, juthatnak forráshoz” – mondta el Krisán László, a Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

A vállalkozások éltek a lehetőséggel: a Kríziskonstrukciókra vonatkozóan, azok bevezetése óta már csaknem 33 ezer hitelkérelmet nyújtottak be, közel 1000 milliárd forint értékben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalkozások számára a napi kiadások finanszírozása az elsődleges: a Program keretében 2020-ban megkötött hitelszerződések 97 százaléka, a szerződött hitelösszeg tekintetében az ügyletek 95 százaléka volt folyószámla- vagy forgóeszközhitel. A krízishitelek keretében igényelhető maximális hitelösszegek jelentősen emelésre kerültek a „klasszik” konstrukciókhoz képest, amely változás az egy ügyletre jutó átlagos hitelösszegek nagyságában is tükröződött (kríziskonstrukciók keretében az átlagos hitelösszeg 31 millió forintra nőtt, korábban ez a „klasszik” konstrukcióknál ez 14 millió forint volt). A Program jelentősen hozzájárult a hazai munkahelyek megtartásához: a krízishiteleket 2021. február végéig igénybe vevő vállalkozások összesen több mint 164 ezer főt foglalkoztatnak.

A Széchenyi Kártya Program – Demján Sándor eredeti elképzelését követve – mindvégig a „legkisebbeket” célzó konstrukció maradt: a finanszírozott vállalkozások 81 százaléka mikrovállalkozás, 18 százalékuk kisvállalkozás és csupán 1 százalékuk középvállalkozás. A hitelek 85 százalékát vidéki vállalkozások vették fel, a régiók közül Dél-Alföld és Észak-Magyarország a legaktívabb. Ágazatok tekintetében a kereskedelem és a gépjárműjavítás, az agrárium, az építőipar és a feldolgozóipar vezetnek.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a területi kereskedelmi és iparkamarák több mint 200 regisztráló irodában állnak a vállalkozók rendelkezésére a hitelkérelmek befogadásával kapcsolatos ügyintézésben. A hiteligénylés folyamata automatizált, a hitelkérelem beadásakor csak alapdokumentumokra van szükség. Az alapvető jogosultsági feltételeket a regisztráló irodák ellenőrzik, amelyek a hitelek kiválasztásától kezdve a teljes hiteligénylés lebonyolításáig ellenszolgáltatás nélkül segítik a vállalkozókat, majd a hitelkérelmeket a Vállalkozás által választott hitelintézethez továbbítják, ahol megtörténik a bírálat. A Széchenyi Kártya Program konstrukcióit jelenleg kilenc hitelintézet forgalmazza, illetve a vállalkozások hitelhez jutását a garantőr intézmények készfizető kezességvállalása segíti – sorolta a konstrukció előnyeit, illetve az igénylés folyamatával kapcsolatos tudnivalókat Krisán László. Hangsúlyozta: mindannyiunk érdeke, hogy a hazai vállalkozások erősek legyenek és azok is maradjanak.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva