A lízing is helyet kap a Széchenyi Kártya Programban

Krisán László, KAVOSZ, Széchenyi Kártya Program, lízing

A Széchenyi Kártya Program keretein belül július 1-től elindul a Széchenyi Kártya Újraindítási Program, amelynek keretében többféle kedvezményes finanszírozási konstrukciót, köztük támogatott lízingfinanszírozást is igényelhetnek a magyar vállalkozások – tájékoztatott a Magyar Lízingszövetség.

A Széchenyi Kártya Újraindítási Programban várhatóan szeptembertől elérhető lízingkonstrukciók éves kamata az állami kamattámogatásnak köszönhetően maximum 0,5 százalék lehet – áll a Magyar Lízingszövetség közleményében.

„A Magyar Lízingszövetség és a kormányzati döntéshozók együttműködésének eredményeként az Széchenyi Kártya Újraindítási Programon belül államilag támogatott lízingkonstrukciók is elérhetőek lesznek ” – idézi a közlemény Vály Juditot, a szövetség alelnökét, aki hangsúlyozta: „a programon belül elérhető lízingkonstrukció éves kamata maximum 0,5 százalék lehet az állami kamattámogatásnak köszönhetően”.

Minden részletet még nem dolgoztak ki, de az új, rendkívül kedvezményes konstrukció kézenfekvő megoldást jelenthet az eszközberuházást tervező vállalkozások számára. Segít abban is, hogy a lízingcégek, amelyek évente mintegy 450–500 milliárdnyi forrást biztosítanak a kkv-szektor eszközbeszerzéseihez, továbbra is jelentős szerepet játszanak a gazdaság újraindításában, elsősorban a mikro- kis- és középvállalkozások beruházásai finanszírozásán keresztül.

A lízingpiacon az új kihelyezések összege 2020-ban az előző évhez képest 14 százalékkal 639 milliárd forintra csökkent, ezt az idén növekedés követheti, amelynek mértéke egyelőre kérdéses.

A Széchenyi Kártya Újraindítási Programban várhatóan szeptembertől elérhető lízingkonstrukciók segíthetik a finanszírozott összeg bővülését, ám egyelőre nem lehet arra számítani, hogy a 2019-ben elért 740 milliárdos kihelyezést az idén elérje a magyar lízingpiac – zárul a szövetség közleménye.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva