A koronavírus- járvány hatása a GDP-re

By 2020.09.16.szeptember 29th, 2020Üzleti bulvár
covid-19, maszk, csökkenő gazdasági mutató

A KSH számszerűsítette a koronavírus okozta járvány gazdasági növekedésre gyakorolt hatását.

2020 második negyedévében a bruttó hazai termék volumene Magyarországon 13,6 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban (szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékos volt a visszaesés).

A „történelmi” mínuszokért természetesen a koronavírus-járvány hatásai okolhatók, de felmerül a kérdés, hogy mekkora a „tiszta koronavírus-hatás”, amelyet a pozitív folyamatok – hiszen ilyenek is voltak – kissé fölfelé módosíthattak.

A statisztikai hivatal erre a kérdésre is választ adott a GDP-ről szóló gyorsjelentésének egy lábjegyzetében (!).

A koronavírus okozta járvány gazdasági növekedésre gyakorolt hatásának kiszámításakor abból az alapfeltevésből indultak ki, hogy a gazdaság növekedési pályáját kizárólag a járványhelyzet befolyásolta, azaz a becslés a többi tényezőt változatlannak tételezi. Az új koronavírus okozta járvány keltette gazdasági hatások a JDemetra+ szoftverrel végzett szezonális kiigazítás eredményeképp számíthatók ki.

Az eredmények a következők. A járványhelyzet a 2020. I. negyedévi GDP naptárhatással kiigazított volumenindexét 2,79, a II. negyedévi volumenindexét 18 százalékponttal csökkentette (az egy évvel korábbi volument 100-nak véve).

Az I. negyedévben a termelési oldalon csak a szolgáltatásokban, ezen belül is a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban volt jelentős a hatás. A felhasználási oldalon egyedül a szolgáltatások exportjánál jelent meg a hatás, sajnos elég súlyosan.

A II. negyedévben a hatás már a legtöbb nemzetgazdasági ágra kiterjedt, csak a mezőgazdaságban, valamint a pénzügyi és biztosítási tevékenység esetében nem volt kimutatható a járvány miatti gazdasági helyzet hatása. A felhasználási oldalon az export és az import esetén volt a hatás a legjelentősebb, ezt a háztartások fogyasztási kiadása és a bruttó állóeszköz-felhalmozás követte. Nem jelentkezett ugyanakkor a pandémia negatív gazdasági hatása a közösségi fogyasztás esetén.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva