A félvezetőhiány „hajtja” a használtautó-piacot

használt autó, autópiac

Miközben az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma hónapok óta elmarad az egy évvel korábbitól, a használtautó-piac lendületet vett.

2021 III. negyedévében a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma (65 ezer) az egy évvel korábbinál 5,0 százalékkal, a 2019. évi azonos időszakinál 18 százalékkal kevesebb volt, összefüggésben az autóipari termelést akadályozó alapanyaghiánnyal – derül ki a statisztikai hivatal „Szállítási teljesítmények, 2021. III. negyedév” című kiadványából.

A forgalomba helyezések száma az új személygépkocsik esetében 14 százalékkal csökkent, a használtaknál 4,4 százalékkal nőtt egy év alatt, a 2019. III. negyedévitől viszont 27, illetve 7,5 százalékkal elmaradt. Az elektromos személygépkocsik száma ugyan 83 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és több mint két és félszerese a két évvel korábbinak, azonban arányuk a 2021. I. félév végi járműállománynak csak 3 ezreléke.

A DataHouse révén már ismerünk októberi és novemberi mutatókat is, amelyek a tendenciák erősödését jelzik. Októberben 9131 új személyautót értékesítettek, ami 23,6 százalékkal kevesebb a tavaly októberi 11 950-es volumennél, novemberben pedig 9495 darabot helyeztek forgalomba, ami az egy évvel korábbi 13 263-as értéktől több mint 28 százalékkal marad el.

A használtautó-piac ezzel párhuzamosan egyre inkább lendületet vesz: októberben 12 040, novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban, 6,2, illetve 17,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva