15 milliárd forint „bemutató üzemek támogatására”

üzem, bemutató, cipőgyár, gyár

Júliustól lehet pályázni a „Bemutató üzemek támogatása” című (VP1-1.2.1-23) felhívásra.

 

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelenő felhívás célja bemutató üzemi programok megvalósítása, illetve az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása – a tudásátadásra, tájékoztatásra irányuló szolgáltatás nyújtója számára biztosított támogatással.

A tervezett keretösszeg 15 milliárd forint, a forrást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Egy pályázó minimum 50 millió forint, maximum 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhet, a kiíró 5–15 támogatott támogatási kérelemmel számol.

Támogatási kérelmet nyújthatnak be 2023. július 3. és november 5. között

  • agrárszakképzési centrumok,
  • erdészeti tudásközpontok;
  • 100 százalékos állami tulajdonban álló gazdasági társaság, illetve központi költségvetési szerv, amely fajtakísérletet vagy fajtakitermesztést végző kutatóintézetek, állomások fenntartója/tulajdonosa;
  • tangazdasággal rendelkező felsőoktatási intézmények, beleértve egyetemet fenntartó állami alapítású/közérdekű vagyonkezelő alapítványokat is;
  • felsőoktatási intézmény 100 százalékos tulajdonában levő tangazdaságot/tanüzemet működtető gazdasági társaság;

Támogatható tevékenység: az agrárgazdaság szereplőinek nyújtott bemutató üzemi programok megszervezése és lebonyolítása, az ehhez kapcsolódó marketing tevékenység, kiadványok készítése.

Magyarország egy kiváló agro-ökopotenciállal rendelkező ország. Kiemelten fontos, hogy a gazdálkodók az adott termelési helyhez, területhez mérten az elérhető legjobb technológiákat megfelelő szakértelemmel legyenek képesek alkalmazni/kezelni. Ezért az agrárgazdaság szereplői részére szükséges egy olyan, a hagyományostól eltérő jellegű tudás megszerzési lehetőség biztosítása, amelynek során a résztvevők elsősorban gyakorlatorientált ismeretanyaggal, tapasztalatokkal gazdagodhatnak az aktuális termelési eljárások és gazdaságszervezési minták alkalmazása tekintetében – olvasható a felhívástervezetben.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva