
Nem látszik a medárinfluenza-járvány vége, a Nébih újabb és újabb esetekről tájékoztat, a betegség korábban „érintetlen” területeket is elért.
A madárinfluenza-járvány volt az első negyedévi baromfiár-emelkedés egyik fő oka, és egyelőre úgy tűnik, 2022 második negyedévében sem javul a helyzet. A vágócsirke felvásárlási ára január – márciusban 34 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, a termelési költségek jelentősen emelkedése mellett a madárinfluenza következtében csökkent a kibocsátási mennyiség – olvashattuk a KSH mezőgazdasági árakról szóló összefoglalójában.
Bács-Kiskun az egyik legérintettebb megye, amely tavasszal is több alkalommal szerepelt a hírekben. A Nébih április közepén jelentette, hogy magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta egy Kiskunmajsa településen található, mintegy 3500 hízóludat számláló állományban. A madárinfluenza gyanújára a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét; a Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta. Az állományt már a gyanú alapján felszámolták. A járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében ugyanez a sors jutott a kontaktgazdaságoknak és a 3 km-es körzetben található állományoknak is.
Az óvintézkedések ellenére néhány hét múlva újabb Bács-Kiskun megyei esetről kellett beszámolni, ezúttal egy kerekegyházai, mintegy 2800 hízóludat számláló állományban. Az újabb kitörések következtében Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében is tovább bővültek a korlátozás alatt álló területek – írták akkor a Nébih szakértői.
Időközben ugyanis Csongrád-Csanád és Békés megyéből is új eseteket jelentettek. Egy szintén áprilisi közlemény szerint a Békés megyei Mezőkovácsházán és Tótkomlóson egy-egy hízólúdállományt, valamint egy nagybánhegyesi tenyésztyúktelepet kellett felszámolni, ezek a kitörések összesen több mint 65 ezer baromfit érintettek.
Májusban a „Hazánk újabb területe esett el” drámai címmel számolt be a hivatal arról, hogy az ország eddig vírusmentes területén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban azonosították a madárinfluenza vírus jelenlétét – egy több mint 93 ezer darabos pecsenyekacsa-állományban.
Június elején újabb megye került fel a feketelistára: a Hajdú-Bihar megye Téglás településén található, mintegy 10 500 húshasznú ludat számláló állományban jelent meg a vírus H5N1 altípusa. Az állományt természetesen itt is felszámolták (már a gyanú alapján).
A madárinfluenza-kitörések száma sajnos folyamatosan növekszik. A friss adatokról a Nébih tematikus aloldala rendszeresen beszámol.