
Somogyi Róbert és a BEST 4 YOU Kft. 2017 óta forgalmaz BIO minősített, natúr és környezetbarát élelmiszereket, valamint speciális zero waste termékeket, hogy kis kedvenceink ne csak vidámak, hanem egészségesek is legyenek. A BIOZOO márkát forgalmazó cég mostanra kinőtte telephelyét, hiszen 2021 óta már gyártással is foglalkozhatnak. A segítség éppen a legjobbkor érkezett!
Öt évvel ezelőtt indítottad el a cégedet, azóta rengeteget fejlődtetek és bővültetek. Hogyan zajlott ez a folyamat?
2017-ben alapítottam a céget. Egyedül vágtam neki, én voltam egy személyben a raktáros, a beszerző, a pénzügyes, minden. Mostanra nyolc fő foglalkozik napi szinten a cég ügyeivel. Az igazán nagy fordulat 2021-ben jött, amikor a NÉBIH-től megkaptuk a gyártói engedélyt, ami azt jelentette, hogy viszonteladói partnereinknek gyárthatjuk és forgalmazhatjuk sajátmárkás takarmány-kiegészítőinket.
Ez volt az a fordulat, amikor pénzügyi segítségre volt szükség?
Amikor a NÉBIH engedélyét megkaptuk, azzal szembesültünk, hogy a jelenlegi raktárunkat kinőttük, hiszen onnantól kezdve nem csak kis- és nagykereskedők lettünk, hanem a gyártás is a cégünk részévé vált. Ez a tevékenység egy sokkal nagyobb telephelyet igényel, hiszen a raktározás mellett a gyártósorok kiépítését is meg kell oldanunk, illetve gépeket kell vásárolnunk, hogy a kapacitásunkat növelni tudjuk. Pont jókor jött a Széchenyi Beruházási Hitel GO!, melynek segítségével az új telephelyünket megvásárolhattuk, hamarosan pedig be is rendezhetjük.
Milyen további tervek valósulhatnak meg a jövőben hitelkonstrukció segítségével?
Új telephelyünk lehetővé teszi, hogy bővítsük kapacitásunkat, ehhez azonban új kollégákra is szükségünk lesz, a dolgozói létszámunkat mindenképp bővítenünk kell. Ez azért is nagyon fontos, mert exportra is szeretnénk majd gyártani, hiszen elsődleges célunk, hogy minél több kis kedvenc életét egészségesebbé tegyük. Terveink között szerepel, hogy ezt nem csak itthon, hanem a nemzetközi piacon is megvalósítjuk.
Somogyi Róbert
BEST 4 YOU Kft.
biozoo.hu