Kovacsics Imre

Kovacsics Imre

Ez a hitel lehetőséget adott arra, hogy a magyar munkaerőt, magyar helyszínen tudjuk tartani.

Egyszerűen nem volt semmi bevételünk, annál több volt viszont a kiadásunk.

Számításaink szerint 230 embernek fogunk munkát adni a győri fürdő területén.

A Rába-Quelle Kft. közel húsz éve dolgozik azért, hogy a gyógyulni és kikapcsolódni vágyó vendégek zavartalanul élvezhessék a hazai gyógy- és élményfürdők minden kényelmét. A két évvel ezelőtt berobbanó koronavírus-járvány gyakorlatilag lenullázta a turizmust, így gyorsan kellett segítséget szerezni.

Mivel foglakozik a Rába-Quelle Kft.? Melyek a legkiemelkedőbb projektjei?

A Rába-Quelle Kft.-t húsz évvel ezelőtt hoztuk létre az akkor Győrben épülő Széchenyi terves gyógyfürdő üzemeltetésére. Az elmúlt két évtizedben 16 hazai gyógy- és élményfürdő menedzselésében vettünk részt. Nemrég pedig Bábolnán nyitottunk a győrihez hasonló fürdőt. Ez semmiképp nem sikerült volna a kollégák nélkül, akik közül sokan már 15-20 éve velünk dolgoznak.

Mikor és miért döntöttek úgy, hogy a Széchenyi Kártya Programon belül kérnek segítséget?

Két évvel ezelőtt a pandémia gyakorlatilag lenullázta az idegenforgalmat, ami számunkra azt jelentette, hogy egyik napról a másikra be kellett zárni a fürdőket. Több százezer kolléga dolgozik nálunk, akiknek valahogy fizetést kellett adni ebben az időszakban is. Egyszerűen nem volt semmi bevételünk, annál több volt viszont a kiadásunk. Ekkor döntöttünk úgy, hogy felvesszük a Széchenyi Turisztikai Kártyán keresztül kínált kedvezményes hitelt. Ha nincs ez a pénzügyi segítség, akkor biztosan nem tudtuk volna kifizetni a kollégákat. Ez a hitel lehetőséget adott arra, hogy a magyar munkaerőt, magyar helyszínen tudjuk tartani.

Milyen jövőbeli projektek vannak még kilátásban?

2023 nyarán tervezzük az átadását Magyarország legextrémebb vízi élményparkjának, ami szintén itt, Győrben fog felépülni. Ez valójában egy szórakozási hely lesz a családoknak, ahol modern technológiákkal, érintőpanelekkel felszerelt csúszdákat próbálhatnak ki, illetve megismerhetik a magyar kultúra nagy alakjait és találmányaikat. Természetesen a gyógyvíznek is fontos szerepe lesz a szórakozás mellett, Magyarország legnagyobb és legmodernebb fürdőgyógyászati részlege is itt fog felépülni. Számításaink szerint 230 embernek fogunk munkát adni a győri fürdő területén.

Kovacsics Imre
Rába-Quelle Kft.
rabaquelle.hu

 

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva