
Ki ne ismerné Korda Györgyöt, Gyuri bácsit, akit feleségével, Balázs Klárival talán az internet előtti időszak influenszereinek is hívhatnánk. Látjuk őket szerepelni, énekelni, még pókert közvetíteni is. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy egy hotelt is üzemeltetnek Hotel Villa Korda néven, ahol nyugodt és békés környezetben várják a pihenni vágyó vendégeket.
Mit szólna a 19 éves Korda György, ha tudná, hogy hova jutott mostanra?
A 19 éves Korda Györgynek fogalma sem volt arról, hogy mihez kezd az életével, milyen pályát választ. Mondhatnám, hogy én mindig arra készültem, hogy énekelni fogok, de ez nem igaz. Azt pedig, hogy 63 év után a saját hotelem halljában beszélgetünk, szerintem senki sem gondolta.
Az előadóművészet és a hotelvezetés nem feltétlenül rokon-szakmák. Hogy jött a szálloda ötlete?
Sokat jártam külföldre fellépni a feleségemmel együtt. Melbourne-ben megismerkedtem egy úriemberrel, akinek volt egy Brighton Savoy nevű hotelje, egy kicsi családi hotel a parton körülbelül harminc szobával. Itt szálltunk meg néhány napra. Akkor mondtam a feleségemnek, hogy ezt mi is megcsinálhatnánk. Ott laknánk, lenne néhány szobánk, ahol esetleg a barátaink vagy vendégeink megszállhatnak. Tehát, váratlanul talált meg engem ez az ötlet, de mi is, illetve a vendégeink is nagyon szeretik. 1992-ben nyitottunk, jövőre már 30 éves lesz a szállodánk. Rengetegen jönnek hozzánk azért, mert itt találkozhatnak velünk, mi pedig nagyon szívesen töltünk időt az emberekkel.
Az áraink is ezt tükrözik, azért ilyen alacsonyak, mert én mindig azt mondtam, hogy én az emberektől kaptam mindent. Inkább legyen sok vendégünk, és ne legyen annyi hasznunk belőle, de jegyezzék meg, hogy nálunk voltak.
Hogy viselte a pandémia időszakát, amikor nem csak hogy a vendéglátásban, hanem a magánéletben is háttérbe szorultak az emberi kapcsolatok és találkozások?
Én nem értek egyet ezzel. Szerintem az emberi kapcsolatok most még inkább előtérbe kerültek, mert igazán csak most volt arra szükség, hogy segítsük egymást, hiszen mindenkinek voltak nehézségei. A baráti és családi kapcsolatok mind-mind megmérettettek. Mi a feleségemmel 41. éve vagyunk együtt, de nekünk nem volt újdonság az éjjel-nappal együttlét, sok olyan kapcsolat van viszont, ahol először kellett 24 órát együtt lenni, sok minden előjöhet ilyenkor.
A fiatalságnak általában van A, B, sőt akár C-terve is. Én 81 éves voltam, mikor ez a pandémia előkerült, és nem lehetett más tervem, csak az ,,A”, azaz a túlélés. Ehhez szükségem volt erkölcsi, baráti és anyagi segítségre is. Mi énekesként és szállodatulajdonosként semmilyen anyagi segítséget nem kaptunk, pedig nagy szükség lett volna rá, hiszen szerettük volna például megtartani az alkalmazottakat, amihez jó mélyen a zsebünkbe kellett nyúlni. Ekkor tudtam meg, hogy van kihez fordulni, hiszen a KAVOSZ segítséget nyújtott. A Széchenyi Kártya Program a legjobb feltételeket biztosító vállalkozói hitellehetőség, amivel valaha találkoztam. A likviditási hitelnek köszönhetően magunkhoz tudtunk térni, tudtunk egy nagy levegőt venni és sikerült megtartani a dolgozóinkat, tudtuk fedezni a különböző szállodával járó kiadásokat. Ezért nem tudok eléggé hálás lenni a KAVOSZ-nak.
Voltak fenntartásaik a hitelfelvétellel kapcsolatban?
A KAVOSZ hitelével kapcsolatban nem volt olyan érzésünk, hogy ,,Jaj, vajon mi lesz most?”, mert olyan alacsony kamata van, hogy bár össze kell szedni magunkat, nem okoz fejfájást a törlesztés. Persze, el kell indulnia az utazásoknak, a turizmusnak, hogy biztonsággal vissza tudjuk fizetni ezt a hitelt, mert habár már jobb a helyzet, a külföldiek érkezése még mindig várat magára, a szállodának pedig ez jelenti a fő bevételi forrást. Ez a hitel segített, hogy ezt az időt átvészeljük.
Mi a helyzet most a szállodával, vannak tervek a vírusmentes jövőre?
Én abban bízom, hogy nem lesz negyedik hullám, és akkor jönni fognak a külföldi vendégek, mert ez a környezet, a Hotel Villa Korda egy különleges hely a természetben, közel a városhoz, közel a centrumhoz. Lehet, hogy a pandémia előtt kis hátránynak számított, hogy az ajtón kilépve nem egyszerre a belváros közepén találta magát az ember, ez viszont most kifejezetten előny. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a Hotel Villa Korda egyre szebb és hívogatóbb legyen, amihez a hitel szintén óriási segítséget jelent.
Korda György
Hotel Villa Korda
villakorda.hu