
A Rábakész Kft. igazi magyar családi vállalkozásként kezdte meg működését 1999-ben, azóta foglalkozik közétkeztetéssel, illetve munkahelyi büfék, kávézók és éttermek üzemeltetésével. A cég fejlődése az elmúlt több, mint 20 évben végig töretlen maradt, a koronavírus-járvány azonban nem várt nehézségek elé állította Jankó családot. A segítség szerencsére időben érkezett.
Honnan indultatok és hova jutottak az elmúlt húsz évben?
A céget nagybátyám, Jankó István alapította 1999-ben. Egy száz százalékban családi vállalkozás vagyunk, melynek jelenleg én vagyok a második generációs vezetője. Az elmúlt több, mint húsz évben egy rendkívül dinamikus fejlődési pályával lehet jellemezni a Rábakész Kft. történetét. 2020-ban azonban megérkezett a koronavírus-járvány, ami olyan gazdasági sokkot okozott, hogy nagyon át kellett gondolnunk a tevékenységünket. Mindent újra kellett tervezni a túléléshez. Ebben a válsághelyzetben fordultunk a Széchenyi Kártya Programhoz, melynek Széchenyi Beruházási Hitel GO! konstrukciójával sikerült optimalizálni működésünket.
Hogyan segített ki titeket ez a hitelkonstrukció a válságból?
A szolgáltatási létből adódóan nekünk korábban nem volt saját épületünk, egy bérleményben volt a központunk, itt oldottuk meg az élelmezésvezetést, a raktározást és az irányítást. A Széchenyi Kártya Program regisztráló irodájában fél órán belül teljeskörű felvilágosítást kaptam a lehetőségeinkről, a vezetőséggel megvitatva pedig arra jutottunk, hogy egy saját tulajdonú székház lehet a legjobb optimalizáló döntés. Innentől kezdve már nem a bérleti díjat kell fizetnünk, hanem a saját törlesztőrészletünket egy rendkívül jó, fix kamatozású hitelkonstrukció mellett.
Milyen hosszú távú terveitek vannak ezzel az épülettel?
Az új épületünk méreténél fogva lehetőséget ad arra, hogy üzemi részeket is kialakítsunk benne, ezért a beruházással párhuzamosan egy új szolgáltatás bevezetését is tervezzük, nevezetesen egy diétás konyha kialakítását, ahonnan előre csomagolva szállítjuk majd házhoz az ételeket Győr környékén. A beruházás tehát nem csak a székhely-problémánkat oldotta meg, hanem egy piaci résbe is betörhetünk ennek köszönhetően. De számos fejlesztésre irányuló törekvésünk is van, ilyen például a konyhafejlesztés, az épület szigetelése és alternatív energiákkal való fejlesztése vagy a környezetének megszépítése.
Jankó Ernő
Rábakész Kft.
rabakesz.hu