
A Mystic Nails Hungary Kft. 15 évvel ezelőtt családi vállalkozásként indult, mostanra viszont több, mint 25 ország polcain találhatók meg termékeik. Nem véletlen, hiszen Magyarország egyik legtöbbet díjazott műköröm alapanyag márkájáról van szó. Néha azonban még egy ilyen sikeres vállalkozásnak is szüksége van egy kis segítségre a fejlődéshez.
Hogyan indult a tevékenységetek, és hova jutottatok el mostanra?
A Mystic Nails Hungary Kft.-t 15 évvel ezelőtt alapítottuk. Igazi családi vállalkozásként kezdtünk bele, először csak a nővérem és az édesapám, aztán az édesanyám és én is csatlakoztunk. Az elején így négyen vettünk részt a mindennapi munkában, majd még több családtaggal, végül pedig külsős kollégákkal is bővültünk, így lettünk egy nagy család. Mostanra több, mint 40 kolléga vesz részt a különböző műköröm alapanyagok gyártásában és forgalmazásában, márkanevünk pedig a világ közel 30 országába eljutott. Erre kimondottan büszkék vagyunk.
Miért döntöttetek a hitelfelvétel mellett?
A mindennapi működésünkhöz szükségünk volt egy haszongépjárműre, ezt azonban a jelenlegi inflációs környezetben nem szerettük volna önerőből megvásárolni, ezért választottuk a Széchenyi Lízing Go! hitelt. A fő döntési tényező a rendkívül kedvező fizetési- és kamatkonstrukció volt, amiről azóta is azt gondolom, hogy kár lett volna kihagyni. A zavartalan és gördülékeny napi működés biztosításához óriási segítség volt számunkra ez a megoldás.
Milyen bővülési terveitek vannak a jövőre nézve?
Bár mostanra több, mint 25 országban vagyunk jelen, a világpiac óriási, így van hova bővülni. Továbbra is szerepel céljaink között, hogy a Mystic Nails egy világbrand, egy világmárka legyen. Éppen ezért nagyon sokat járunk külföldi kiállításokra, hogy kiépítsük a nemzetközi partnerkapcsolatainkat. Az, hogy mi egy többszörösen díjnyertes magyar márka vagyunk, nagyon sokat számít a külföldi forgalmazóknak. Szeretnénk, ha ez a pozíciónk nem csak megmaradna, hanem tovább erősödne a jövőben.
Gyimesi László
Mystic Nails Hungary Kft.
webshop.mysticnails.hu