Gajdácsi György

By 2019.12.02.március 6th, 2020Hiteles Történetek

„Mára olyan cégeknek tudunk a partnerei lenni, akiknél a régi hagyományos gyártóeszközökkel szóba sem jöhettünk volna”

Gajdácsi György 30 fős vállalatát irányítja. Ahogy mondja, bármikor bevonhatna befektetőket a cégbe, de számára fontos, hogy a családjával együtt alapított vállalkozást saját kézben tartsa. Ehhez azonban más utakat kellett találnia, hogy fejlődni tudjon és a megváltozott piaci igényeknek is maximálisan megfeleljen.

 látom, fontos Önöknek, hogy a cég a családjuk tulajdona.

Vállalkozásunkat elég nehéz körülmények között kezdtük a feleségemmel 19 éve. Gyakorlatilag a nulláról,egy kis műhelyből indultunk. Lassan növekedtünk, és több évi munkával nagy nehezen sikerült a vállalkozást életképessé tenni.Hétvégente a tűző napon két kezemmel cserélgettem az ablakokat, festettem az üzemet.Én magam 1975 óta műanyagfeldolgozással foglalkozom, ahogy az egész családom is. A műanyag szakmát először egyéni vállalkozóként kezdtem, 2001 óta pedig Gajdácsi Flakon Kft-ként működünk. Ugyanebben az évben vásároltuk meg az első telephelyünket, amit mostanra ki is nőttünk. Érezzük, hogy folyamatosan bővítenünk kell: a gépparkunk most már megfelelő, de a hely szűk, ezért úgy döntöttünk, hogy megvásároljuk a szomszéd üzemet is a Széchenyi Beruházási Hitel segítségével. Ezzel az ingatlanvásárlással és fejlesztéssel a jövőképünket is alakítjuk.

Mi a cég fő profilja?

Alapvetően műanyag-feldolgozással, azon belül is műanyag csomagolóeszközök gyártásával foglalkozunk.A tevékenységünket túlnyomórészt a flakongyártás fedi le, de a meglévőflakonjainkhoz kupakra is szükségünk volt,így hamarazzal szembesültünk, hogy a kupakgyártásba is be kell ruháznunk. Ez tette szükségessé, hogy fröccsöntő gépeket vásároljunk. Ezt a Széchenyi Kártya Program segítségével sikerült megvalósítanunk.A fejlesztés önerőből nem lett volna lehetséges, így viszont egyszerre két gépet is tudtunk venni.

Mit jelent a cég életében egy ilyen előrelépés?

A Kft-vé alakítás után elég nehézkes volt fejlődni: a hagyományos, régimódi gépekkel nagyon meg kellett mindenért dolgozni. A Széchenyi Kártya Program már korábban is sokat segített a technológiai fejlesztésben, lényegében ez alapozta meg a jövőnket. A technológiai váltás a cég életében komoly fejlődést jelentett mind árbevételben, mind a szerződésekben: mára olyan cégeknek tudunk a partnerei lenni, akiknél a régi hagyományos gyártó eszközökkel szóba sem jöhettünk volna. A mostani, Széchenyi Beruházási Hitelből finanszírozott ingatlanberuházásunk pedig abban is segít, hogy még legalább öt-tíz fővel fogjuk tudni bővíteni a csapatunkat. A hitel ráadásul számunkra nagyon kedvező lehetőségaz ingatlan vásárláshoz, hiszen jelenleg lényegében kamatmentes. Az 5%-osállami kamattámogatás mellett jelenleg nem kell kamatot fizetnünk – remélhetőleg ez még jó pár évig így is marad.

A műanyaggyártásban mik a jövőbeli elvárások?

A környezetbarát technológiáknak köszönhetően mostantól olyan alapanyagokból tudunk majd dolgozni – mint amilyen a műszaki műanyag vagy az ún. PLA (politejsav), egy komposztálható, újrahasznosítható alapanyag – amire eddig nem volt lehetőségünk. Az elsők között vagyunk Magyarországon, akik ebből tudják a flakonokat gyártani. Ez sokat számít egy új, környezetbarát hozzáállás megvalósításában. A piaci igény is egyre inkább ezt várja tőlünk.

 

Gajdácsi György

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva