Dibáczi Barnabás

By 2021.10.20.október 21st, 2021Hiteles Történetek
Dibáczi Barnabás

Ezek egyszerűen elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy fejlődni és bővülni tudjunk

Több mint tíz éve folyamatosan használjuk a különböző Széchenyi hiteleket.

A számok önmagukért beszélnek, 2014 óta, azaz az első hitelek felvételét követően ugyanis duplájára emelkedett árbevételünk.

Szemcseszórás, szinterezés, generál kivitelezés, acélszerkezeti munkálatok, egyedi és modern lépcsők, kapuk tervezése és gyártása. Csak néhány azok közül a tevékenységek közül, melyet a 2006 óta működő és folyamatosan bővülő F4 Bau Kft. magas színvonalon képvisel. Bár kezdetben leginkább acélszerkezet-gyártással foglalkoztak, mostanra a megrendelői igényekhez igazodva a generál kivitelezés jelenti a cég fő profilját. A váltáshoz azonban egy kis anyagi segítségre is szükség volt.

Ha jól tudom, 2014 óta folyamatosan használják a Széchenyi hiteleket.
Több mint tíz éve folyamatosan használjuk a különböző Széchenyi hiteleket. Igénybe vettük például a forgó hitelt, a Széchenyi Kártyát, illetve több beruházási hitelt is, de a mai napig nagyon jelentős Széchenyi hiteleket veszünk igénybe. Ezek egyszerűen elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy fejlődni és bővülni tudjunk, hogy szélesítsük szolgáltatásaink körét, biztosítva ezáltal ügyfeleink maximális elégedettségét.

Konkrétan milyen bővítésekről és fejlesztésekről van szó?
A beruházási hitelnek köszönhetjük például, hogy sikerült megvásárolnunk új telephelyünket, így Diósd mellett most már Szombathelyen is jelen vagyunk. Szintén ennek a hitelnek köszönhető, hogy hozzájutottunk egy elég frekventált helyen levő nagyobb ipari ingatlanhoz Érden. Ezenkívül azt gondolom, hogy a számok önmagukért beszélnek, 2014 óta, azaz az első hitelek felvételét követően ugyanis duplájára emelkedett árbevételünk, saját tőke állományunk pedig a hatszorosára nőtt.

Ilyen anyagi lehetőségek mellett gondolom bőven vannak terek a jövőre vonatkozóan is.
Természetesen vannak előttünk további célok. Az Érden vásárolt területünkre szeretnénk felhúzni egy körülbelül 1500-2000 négyzetméteres üzletcsarnokot. Emellett mindenképp szerepel terveink között a gépparkunk bővítése. Jelenleg 30-40 főt foglalkoztatunk, de szeretnénk, ha dolgozói állományunkban is jelentős létszámnövekedést tudnánk produkálni.

Dibáczi Barbnabás
F4 Bau Kft.
f4bau.hu

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva