
„Hitel nélkül is eljutottunk volna ide, de csak több év késéssel”
Egy friss, ropogós péksüteménynél nincs is jobb egy rohanós reggelen. Bogatin János tulajdonos és kollégái az egyik olyan cég, akik azért dolgoznak, hogy vásárlóikat mindig friss áruval várják és kiszolgálásukat minden nap magas szinten tartsák. Ehhez azonban elengedhetetlen az állandó fejlődés, a technikai megújulás, valamint hogy erre ne kelljen éveket várni – egy megfelelő hitel konstrukció is.
Mi teszi sikeressé a cégüket?
A kemény munka – akár napi 20 óra – biztosan elengedhetetlen a sikerhez. Ráadásul ez nem csak a boltban végzett munkát jelenti; a T-Box 2000 Kft. nem egy nagyvállalkozás, rajtam kívül csupán hat közeli munkatársam van, akik ugyanolyan keményen dolgoznak. Ez a fajta tevékenység mindenkitől megfeszített munkát követel meg.
Hogyan indultak?
12 évvel ezelőtt akkor még csak egy 80 négyzetméteres helyiségben alapítottuk a céget. A Jókenyér áruk franchise boltja vagyunk, pár év után pedig sikerült az épületnek egy másik részét is megvennünk, ahol egy delicatess részleget is kialakítottunk, így most már 160 négyzetméteren állunk vendégeink rendelkezésére. A bővítés még így sem fejeződött be: két pincénk van, amit teljes egészében szeretnénk kihasználni, és később majd még meglátjuk, merre megyünk tovább.
Miért érezték úgy, hogy itt az ideje egy hitel felvételének?
Az épületünk jócskán megérett a felújításra, ami egyébként is különleges, mert egy műemlék épületegyüttes. Így tavaly egy komplett felújításba kezdtünk, ennek keretein belül viszont a teljes műszerparkot is szerettük volna megújítani, de ehhez már nem rendelkeztünk elegendő forrással.Ezért kerestük meg a lehetőségek közül azt, ami számunkra a legkedvezőbb. A Széchenyi Beruházási Hitelre esett a választásunk, mert kellemes– közel 10 éves futamidőt és visszafizethető részleteket kínált. Így a teljes eszközparkunkat meg tudtuk újítani belőle.
Egyebek mellett a komplett konyhaberendezéseket is a Széchenyi Beruházási Hitelből finanszíroztuk, ezáltal mostantól meleg reggelivel és főétellel tudunk a vendégeink rendelkezésére állni, ami egy teljesen új tevékenység és lehetőség a részünkről.
Mit tanácsol annak, aki hezitál egy esetleges hitellel kapcsolatban?
Véleményem szerint nem kell félni. El kell fogadni, hogy fejlődni, gyorsan előre lépni csak hitelből lehet, és ha megvan egy olyan kellemes konstrukció, ahol alacsony kamattal, gyakorlatilag nulla százalékon tudunk hitelt felvenni – lényegében csak a tőkét kell törleszteni, akkor nem érdemes várni, spórolgatni. Valószínűleg hitel nélkül is eljutottunk volna oda, ahol most vagyunk, de biztosan csak több év késéssel, ami erős piacvesztéssel járt volna együtt.
Nehéz volt az adminisztráció?
Miután kiválasztottuk a leginkább megfelelő konstrukciót, megkerestük azokat a bankokat, akik foglalkoztak a beruházási hitellel. Nem mondom, hogy minden azonnal ment: kellett finomítani rajta. Mi ugyanis nem egyetlen nagy dologra költöttünk, hanem több kisebb gépet, berendezést szerettünk volna vásárolni, amelyeknek közben változott az áruk, a típusuk, de végül azt mondhatom, hogy a benyújtástól a folyósításig nem több mint fél év alatt minden lezajlott.Ha még egyszer hitelfelvétel előtt állnék, akkor is megpróbálnám és felvenném, mert ez nagy segítség volt a vállalkozásunknak.
Bogatin János