
Habár a gazdasági potenciál jellemzően a fővárosban összpontosul, egyes vállalkozások vidéki környezetben juthatnak jelentős versenyelőnyhöz. Némely tevékenységi körök a földrajzi elhelyezkedéstől teljesen függetlenek, mások esetében kifejezett előnyökkel jár a csendes vidéki környezet.
Nyelvtanítás
A koronavírus-járvány számos szokásunkat megváltoztatta és rámutatott arra, hogy sok tevékenység fizikai jelenlét nélkül is eredményesen folytatható; ilyen a nyelvtanulás, illetve a nyelvtanítás is.
Semmi sem gátolhat bennünket abban, hogy vidéki kistelepülésről budapesti csoportoknak tartsunk nyelvórát, sőt, akár külföldön vagy hazánkban élő idegennyelvű tanulókkal ismertethetjük meg a magyar nyelv szépségeit.
Falusi turizmus
Noha a járványhelyzet miatt a turizmus és idegenforgalom minden ágazata jelentős károkat szenvedett el, a város zajától szabadulni kívánó tömegek újra szívesen töltik idejüket csendes falusi környezetben. A csend, a tiszta levegő, a hagyományos ételek olyan hívószavak, amelyek mellé nem kell hangzatos marketingüzenetet megfogalmaznunk.
Gazdálkodás
A növénytermesztés és állattenyésztés jelentős anyagi előrelépést kínál azoknak, akik ezt a szép, de cseppet sem könnyű hivatást választják maguknak. Noha a legtöbb alágazat jelentős földterületek megművelését, illetve nagygazdaságok fenntartását igénylik, egyes növénykultúrák induló kisvállalkozás keretein belül is sikerrel termeszthetők.
E-kereskedelem
Az online kereskedelem évek óta jelentős növekedést képes felmutatni. A 2021-es esztendőben a piac növekedése elérte a 32 százalékot. A gyorsan bővülő szektor nagyszerű lehetőségeket kínál az újonnan belépőknek. A vidékre jellemző alacsonyabb szolgáltatási árak (raktározás, logisztika, könyvelői, jogtanácsosi díjak, stb.) akár versenyelőnyt jelenthetnek a fővárosból irányított versenytársakkal szemben.
Az országhatár közelében létrehozott, raktárkészletekkel rendelkező online áruházak számára a külpiacok elérése is nagyszerű lehetőséget kínálhat. Megfelelő exportterv és stabil logisztikai szolgáltatások birtokában a hazai webáruházak sikeressé válhatnak a régió országaiban.