A mezőgazdaság és az állattenyésztés előtt egyre több lehetőség kínálkozik a hatékonyságnövelés érdekében. Kérdéses azonban, hogy a gazdálkodók milyen megoldásokat képesek és hajlandók meghonosítani a mindennapi munkájuk során.
A hatékonyságnövelés érdekében nem csupán a gazdálkodókat kell megszólítani, hanem az ágazat oktatásában résztvevőket is, akik kiemelet szerepet töltenek be az agrárium jövőjének formálásában. Legyen szó tartástechnológiáról, takarmányozásról vagy állathigiéniáról, a szakmai szervezeteknek hathatós segítséget kell nyújtaniuk az ágazat fejlődése érdekében.
A modern állattartás elképzelhetetlen tenyészértékbecslés nélkül. Az agráriumban érdekelt egyetemek és a szakmai szervezetek az ezredforduló óta követik az értékmérők genetikai trendjének változását, figyelik az örökölhetőségi értékeket, valamint korrelációt állapítanak meg a hazai húsmarha-populáció tekintetében. A párosítási tervek felállítása roppant fontos része ennek a munkának, különösen az induló anyaállomány kialakításakor. Ennek jelentőségével minden tenyésztő szembesül, különösen abban az esetben, amikor nőivarú alappopulációt hoz létre. Az üsző- és tenyészutánpótlás során jellemzően a vázfejlettség és az izmoltság kap kiemelt figyelmet.
Míg a vázfejlettség és az izmoltság közepesen, illetve jól örökíthető tulajdonság a marhák esetében, addig a szaporasági tulajdonságok (könnyűellés, tejtermelés) örökölhetősége kifejezetten alacsony. Ez azért nagyon fontos, mert egy elhibázott állománykonstrukció nagyon nehezen korrigálható; a nem megfelelő genetikai rekombináció megszüntetése rendkívül időigényes vagy költséges folyamat.
Ez esetben is elmondható – mint általában –, hogy a problémákat könnyebb és egyszerűbb megelőzni, mint orvosolni. Mindenképpen érdemes figyelmet fordítani a tenyészbikák teljesítményvizsgálati lapjára; ne vásároljunk olyan állatot, ami nem rendelkezik ilyen dokumentációval! A központi lajstromszám nélküli, minősítetlen bikák sok nemkívánatos tulajdonságot örökíthetnek az állományban, amelyek korrigálása cseppet sem könnyű feladat. Megnehezíti a problémamegoldást, hogy a tenyésztő jellemzően csak akkor ismeri fel a problémát, amikor az adott jellegek már jelentős számú állatnál megmutatkoznak.
