
Noha megfigyelhető a javuló tendencia a hazai nagyvállalatok fenntarthatósági intézkedéseiben, még jelentős kisebbségben vannak azokkal szemben, akik üzleti és működési stratégiája egyáltalán nem foglalkozik a környezettudatosság kérdéskörével.
A K&H Bank által az előző év utolsó negyedévében készített jelentés szerint a megkérdezett vállalatok mintegy 31 százaléka rendelkezett valamilyen fenntarthatósági stratégiával. A nemzetközi gyakorlatot követve elsősorban a környezettudatos működést, a dolgozókkal való méltányos bánásmódot és az etikus üzleti viselkedést határozták meg a célkitűzéseik között.
Noha a fenntarthatósági stratégiával rendelkező hazai nagyvállalatok aránya továbbra is alacsonynak mondható, érdemes látni a pozitív trendváltozást; egy évvel korábban a megkérdezett hazai nagyvállalatok mintegy 15 százaléka rendelkezett fenntarthatósági stratégiával, vagyis az ilyen gazdasági szereplők száma egy év alatt kétszeresére nőtt.
Könnyedén levonhatók a következtetések a hazai vállalkozások klímavédelmi és fenntarthatósági törekvéseiről. Mindenképpen reménykeltő, hogy hajlandóság mutatkozik a javításra, hiszen a megkérdezettek 23 százaléka aktívan dolgozik különböző intézkedések bevezetésén. Ráadásul az egy évvel korábbi 75 százalékról 45 százalékra csökkent azoknak a nagyvállalatoknak az aránya, akik egyáltalán nem foglalkoznak a kérdéskörrel.
A pozitív trendek globálisan is megfigyelhetők. A gazdaságokban egyre nagyobb figyelem hárul a fenntarthatóság kérdéskörére, ami elsősorban azzal a felismeréssel magyarázható, hogy a jelenlegi és múltbeli világgazdasági értékrend klímakatasztrófába sodorhatja a bolygót. Megkérdőjelezhetetlen, hogy a klímavédelem sikeressége kiemelkedő mértékben múlik a cégeken; a nagyvállalatokon és a kis- és középvállalkozásokon egyaránt. A felelősség köre alól nem maradhat ki egyetlen ország sem, így a magyar vállalkozások szerepe is kétségbe vonhatatlan.
Kiemelten fontos, hogy a vállalati intézkedések mögött gyakorlati megoldások szerepeljenek, ne csupán papíron megfogalmazott zöldmarketing kampányok legyenek.