
A Széchenyi 2020 Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programjának keretében megjelent az „Alapellátás fejlesztése” című (EFOP-1.8.22-20) felhívás; a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 25 milliárd forint.
A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A 2019. évi Magyarország Egészségügyi országprofil szerint 2000 óta javuló tendenciát mutat a magyar lakosság egészségi állapota, a várható élettartam azonban alacsonyabb, mint a legtöbb szomszédos tagállamban, a fontosabb mutatók pedig még mindig elmaradnak más uniós országokéitól – olvasható „a felhívás indokoltságát és célját” bemutató fejezetben. Az elmaradás két fő oka
- a lakosság egészségtelen életmódja (dohányzás és túlzott mértékű alkoholfogyasztás, elhízás), valamint
- az egészségügyi ellátás korlátozott hatékonysága.
A felhívás célja az alapellátáson belül a háziorvosi (benne a felnőtt-, gyermek- és vegyes) szolgálatok kapuőri funkciójának megerősítése a szakellátás tehermentesítéséhez szükséges eszközök fejlesztésével.
Támogatási kérelmet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyújthat be, amely az elnyert összegből „eszköztámogatási rendszert alakít ki”.
A fő támogatott tevékenység ennek megfelelően az eszközbeszerzés, az alábbi fejlesztendő területekhez kapcsolódóan:
- a mindennapi ellátási hatékonyság javítása és az ellátás időtartamának rövidüléséhez szükséges eszközök minőségi cseréje,
- a minőségi alap és minőségi plusz ellátáshoz szükséges, jelenleg hiányzó új orvostechnikai eszközök beszerzése,
- az alapellátás keretében az egyéb szakképesítésnek megfelelő egészségügyi szolgáltatás nyújtásához nélkülözhetetlen, szakmánként akár eltérő eszközök beszerzése, valamint
- a kezelőhelyiségen kívüli ellátás esetszám növekedését biztosító info- és telekommunikációs eszközök beszerzése.
A 25 milliárd forintos keret ezeken túl az eszköztámogatási rendszer működtetésére, a háziorvosi szolgáltatók működési hatékonyságának mérésére fordítható.