
A társasági adó mértéke az elmúlt néhány évtizedben a fejlett gazdaságokban nagyjából a felére csökkent. A helyzet azonban változik: az adó emelése nem csupán a nagy gazdaságokban – köztük az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban – került a politikai/választási viták középpontjába, de több mint 100 országban vizsgálják az OECD javaslatát is, amely globálisan koordinált társaságiadó-modellt szorgalmaz. Az OECD szakértői szerint egy vállalkozásnak minden olyan országban adóznia kell, ahol tevékenységet folytat (azaz nem csupán ott, ahol a központja van), a megfizetendő adó mértéke pedig nem eshet egy minimális szint alá. A javaslatról 2020-ban fontos döntések születhetnek – írják a Deutsche Bank elemzői –, a vállalatoknak várhatóan új helyzetre kell felkészülniük.
2020 így az „adózási fordulat” első éve lehet – ha nem is feltétlenül a trend megfordulása, de a vállalati adók csökkenésének radikális lassulása értelmében. A cégeknek pontosan emiatt érdemes figyelniük az OECD javaslataival kapcsolatos nemzetközi vitákra/egyeztetésekre. Az Egyesült Államokban már több város vetett ki különadót az ott működő cégekre, és ehhez hasonló lépéseket fontolgatnak sok helyütt az Európai Unióban is.
Ha a „globális adókoordináció” elképzelése beválik, akkor a vállalati adók emelése is könnyebb lesz, hiszen nem kell ugyanis tartani attól, hogy ezzel elriasztják a jövő befektetőit – emelik ki a legnagyobb német bank szakértői.
A vállalatoknak több területen is készülniük kell az adók emelésére. Először, meg kell vizsgálniuk, menyiben képesek decentralizálni működésüket. Másodszor, az adóemelések országonként időben eltérő életbe lépése miatt a tevékenységek kiszervezésének menetrendjét is felül kell vizsgálniuk, különös tekintettel a középtávú felvásárlási és egyesülési ügyletekre. Harmadszor, egy globálisan koordinált adórendszer a teljesítménymutatók felülvizsgálatát is szükségessé teszi, különösen azoknál a vállalatoknál, amelyeknél az eszközök megtérülésének szintje évtizedek óta csökken.