
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Ösztönzőrendszer kialakítása a szakképzésben” című (GINOP-6.2.9-VEKOP-20) felhívás.
A cél az új szakképzési ösztöndíjrendszer kialakításához való hozzájárulás mellett a tehetséges, hátrányos helyzetű fiatalok technikumi tanulását támogató Apáczai ösztöndíjprogram megvalósítása, a lebonyolítást és a kifizetéseket támogató informatikai rendszer(ek) bevezetése – derül ki a hivatalos pályázati portálon megjelent felhívásból.
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg összesen 4,00 milliárd forint, ebből Közép-Magyarországra 1,1, a felzárkózó régiókban 2,9 milliárd forint költhető el. A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A feladattal a kormány a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt bízza meg, ez a szervezet tehát a kijelölt „pályázó”.
Az új ösztönzőrendszer és az Apáczai ösztöndíj
Az ösztönző rendszer bevezetésével cél, hogy a szakmai képzésbe jelentkezők száma, valamint a duális képzésben részt vevő diákok aránya és a képzést eredményes szakmai vizsgával záró tanulók száma növekedjen – olvasható „A felhívás indokoltsága és célja” című fejezetben.
Az új ösztöndíjrendszer keretében minden szakképző intézmény tanulója egységes szakképzési ösztöndíjra jogosult. Az ösztöndíj a tanulmányok előrehaladásával és a teljesítménnyel arányosan növekszik, egy részét eredményes szakmai vizsga után egyösszegű juttatásban, mintegy pályakezdési támogatásként kapja meg a tanuló. A gyakorlati képzőhelyek szakképzési munkaszerződés keretében a tanulók számára munkabért fizetnek ki.
Az Apáczai ösztöndíjprogram a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű fiatalok számára pályázati rendszerben igényelhető; a többlettámogatás arra hivatott, hogy – részben legalább –kompenzálja a hátrányos helyzetből fakadó nehézségeket, segítse a technikum sikeres elvégzését. A projekt keretében Apáczai ösztöndíjban részesült tanulók száma várhatóan legalább 2500 fő.
Az Apáczai ösztöndíjrendszer módszertani kialakítása magában foglalja a pályázati felhívás kidolgozását, az ösztöndíj-megítélési, támogatási szerződéskötési, kifizetési eljárásrendi folyamatok ügyintézői szintű leírását, kitér az ellenőrzési listákra, formanyomtatványokra, az ösztöndíjnyújtással kapcsolatos folyamatba épített és utólagos ellenőrzési tevékenységekre.