
Az Európai Bizottság közzétette éves Oktatási és Képzési Figyelőjét, amely az oktatás és a képzés alakulását elemzi az EU-ban és tagállamaiban.
A 2020. évi Figyelő különös hangsúlyt fektet a digitális korban folytatott oktatásra és tanulásra. A koronavírus-válság nyilvánvalóvá tette a digitális megoldások fontosságát a tanításban és a tanulásban, és rávilágított a meglévő gyengeségekre – olvasható a brüsszeli testület közleményében.
Ellentétben azzal a közvéleménnyel, amely szerint napjaink fiataljai a „digitális bennszülöttek” generációját alkotják, a felmérésekből az derül ki, hogy sokan nem rendelkeznek megfelelő digitális készségekkel. A felmérésekben részt vevő országokban a tanulók több mint 15 százalékának hiányosak a digitális készségei. Emellett az OECD adatai azt mutatják, hogy az uniós országokban az alsó középfokú oktatásban dolgozó pedagógusok csak ritkán részesülnek képzésben az információs és kommunikációs technológiák (IKT) tanítási célú használatáról, valamint hogy a tanárok szerint az IKT-készségek tanítási célú felhasználása terén nagy szükség van szakmai továbbképzésekre.
Továbbra is kihívást jelent valamennyi fiatal alapvető készségekkel való felvértezése. A 15 éves korúak mintegy 20 százaléka nem rendelkezik kellő szintű olvasási, matematikai és természettudományos kompetenciákkal. Mivel a társadalmi-gazdasági háttér kihat a tanulók alapvető és digitális készségek terén elért teljesítményére, rendkívül fontos az oktatás és képzés terén jelentkező hátrányok további kezelése és a tanulók közötti digitális szakadék csökkentése.
A Figyelő legfrissebb adatai szerint az uniós tagállamok – felismerve azt, hogy az oktatásba való megfelelő beruházás hozzájárul a gazdasági növekedéshez és a társadalmi befogadáshoz – közkiadásaik hozzávetőlegesen 10 százalékát fordították oktatásra.
Az Oktatási és Képzési Figyelő számba veszi az európai oktatási rendszerek előtt álló fő kihívásokat, és olyan szakpolitikai alternatívákat mutat be, amelyek alkalmazásával e rendszerek megfelelőbb választ tudnak adni a társadalmi és munkaerő-piaci kihívásokra. A jelentés az országok közötti összehasonlítás mellett 27 részletes országjelentést is tartalmaz. Az Oktatási és Képzési Figyelő (angol nyelvű) weboldala itt érhető el.