
A Covid-19 „megöli” a németországi gazdaságot 2020 első felében – írja március 20-i összefoglalójában Raymond Van Der Putten, a BNP Paribas elemzője.
Az elmúlt hónapokban döntően exportra termelő németországi feldolgozóipar termelése messze elmaradt a potenciális szinttől, míg a hazai piacra termelő ágazatok – így például az építőipar és a szolgáltatások – tartották a lendületüket. Ez a kép a koronavírus-járvány kitörésével alapjaiban megváltozott. A vírus terjedésének megállítása érdekében a gazdaságot gyakorlatilag leállították. Az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak kivételével az üzleteknek be kellett zárniuk, és az éttermek is csak ebédidőben lehetnek nyitva. Öt határszakaszon ellenőrzéseket vezettek be, és – amennyiben a polgárok nem tartják be a korlátozásokat – további intézkedésekre, például a lakhelyelhagyási tilalom bevezetésére is számítani lehet. Angela Merkel kancellár szerint a járvány a Németországot ért legsúlyosabb kihívás a második világháború óta.
A vállalkozások és a munkahelyek védelme érdekében a német kormány többmilliárd eurós intézkedéscsomagot léptetett életbe. Az „akciótervnek” három pillére van. Először, a jogosultsági követelmények lazításával támogatják a rövidített munkaidő bevezetését. Van Der Putten emlékeztet: a 2008–10-es válság idején a szövetségi munkaügyi hivatal közel 10 milliárd eurót fizetett ki a cégeknek a „Kurzarbeit” támogatására. Másodszor, a vállalkozások több milliárd eurónyi adó befizetését halaszthatják el likviditásuk megőrzése érdekében. Harmadszor, a cégeknek olcsó hiteleket kínálnak, és a kormány keresi annak módját, hogy – a járvány elmúltával – miként lehet ezeket úgy visszafizetni, hogy az ne veszélyeztesse a válságból való kilábalást. Számítani lehet továbbá exporthitelekre és a garanciaprogramok kiterjesztésére is.
A BNP Paribas elemzője szerint – a kínai és a dél-koreai tapasztalatokból kiindulva – a járványt a harmadik negyedévben sikerülhet megfékezni. Mivel azonban a beszállítói láncok működésének helyreállítása is időbe telik, a bizalom helyreállítása érdekében a kormány valószínűleg fontolóra veszi egy újabb, kisebb mértékű fiskális élénkítő csomag bevezetését. A szolidaritási adót részlegesen már július 1-től eltörölhetik, ami további lendületet adhat a gazdaságnak.