
Nem sok minden volt olcsóbb 2022 áprilisában, mint egy évvel korábban, a legnagyobb ütemben dráguló termékcsoportok túlnyomó része alapvető élelmiszer.
2022 áprilisában az éves szintű infláció már 9,5 százalékos volt, de az árak emelkedésének ütemét sokan ennél a – több mint húsz éves csúcsot jelentő – szintnél is erőteljesebbnek érzik. Erre részleges magyarázattal szolgál, ha megvizsgáljuk az egyes termék-, illetve szolgáltatáscsoportok árainak alakulását.
A statisztikai hivatal a fő („headline”) inflációs mutatót számos termék-, illetve szolgáltatáscsoport árának vizsgálata alapján állapítja meg. (Az elképzelt, nagy „fogyasztói kosárban” mindnek megvan a maga súlya, amelyet évente felülvizsgálnak.)
A mintegy 100 tétel közül csak néhány akad, amelynek az ára csökkent 2021 áprilisához képest. Ezek egyike a „tankönyv”, ahol 27,8 százalékos árcsökkenést jelez a KSH, de ez éppúgy az állami beavatkozást jelzi, mint a „stagnáló árú csomag”, amelyben a távfűtés, az elektromos energia, a vezetékes gáz, a vízdíj vagy a csatornadíj szerepel. Az egy évvel korábbinál a tankönyveken kívül csupán a helyi tömegközlekedés (országos átlagban 3,7 százalékkal), valamint a telefon és az internet (0,4 százalékkal) került kevesebbe.
A szerény mértékben dráguló tételek között találjuk a külföldi utazást (1,7 százalék), a könyveket (2,3 százalék) és a női ruházatot (2,8 százalék) is. A férfiruházat valamivel ütemesebben, 4,7 százalékkal drágult.
Az öt százaléknál kisebb mértékben dráguló élelmiszercsoportokat gyorsan felsorolhatjuk: cukor (3,4 százalék), csokoládé, kakaó (3,6 százalék), dió, mák, mogyoró (3,8 százalék), gyümölcs- és zöldséglé (4,8 százalék).
Sokkal több, ráadásul alapvető élelmiszerrel találkozunk viszont a legnagyobb mértékben dráguló termékek között, (részben legalábbis) ez lehet a magyarázata, miért „érezzük” nagyobbnak a drágulást a teljes fogyasztói kosár lapján számított átlagos mutatónál. A legnagyobb mértékben a KSH által vizsgált valamennyi termékcsoport közül a margarin drágult, 38,0 százalékkal. A húskonzervek 30,1, a száraz hüvelyesek 30,0 százalékkal drágultak, a kenyér és a baromfihús 28,5, a sajt 28,9, a marhahús 28,4, a tojás 26,7, a sertészsíradék 25,5, a száraztészta 24,9, a tejtermékek (sajt nélkül) 22,5, a vaj és a vajkrém 20,7 százalékkal, a péksütemények pedig 20,0 százalékkal.
Az előző bekezdésben felsorolt termékek ráadásul – szinte hiánytalanul – pontosan azok, amelyeknek ára 20 százalék feletti mértékben emelkedett (a szabályt erősítő kivételt a 25,3 százalékkal dráguló lakásjavító és -karbantartó cikkek jelentik).
De minek az ára emelkedett a legnagyobb mértékben 2022 áprilisában? A „győztes” egy szolgáltatáscsoport lett: az „autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás” kategóriában 42,1 százalékos éves drágulást számított a statisztikai hivatal.