
A rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2022-ben tovább tud növekedni, a termelés volumene várhatóan 5–6 százalékkal haladja majd meg a tavalyi szintet – prognosztizálja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Az egyes alágazatok teljesítménye meglehetősen eltérően alakulhat – olvasható az ÉVOSZ szakmai anyagában. Lesznek olyan területek, ahol nem várható növekedés. Ilyen szegmens a mélyépítés, az út, vasút és infrastruktúra-építés. A teljesítményt ugyanakkor idén is a lakásépítés és felújítás, valamint az ipari szektor részére készülő csarnoképületek és logisztikai létesítmények fogják húzni.
A választások éve mindig egy beruházási ciklus vége, ami nem magyar sajátosság. Az idén így kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ami elsősorban az infrastrukturális beruházásokat érinti. A magánszektornak ez ugyanakkor jó hír, hiszen több lesz az elérhető szabad kapacitás, 2022 év végére a kereslet-kínálat közel egyensúlyi helyzetbe kerülhet.
Az ágazatnak 2022-ben is komoly nehézségekkel kell megküzdenie – figyelmeztet az ÉVOSZ. A járványhelyzet továbbra is lassítja és drágítja a kivitelezéseket, az ágazat teljesítőképességét a képzett munkaerő hiánya és az alapanyagok áremelkedése szintén mérsékli.
Az építőanyagoknál 10 és 15 százalék közötti áremelkedés bontakozhat ki az első negyedév végére 2021 végéhez képest. Ez a duplája az elmúlt évek elején tapasztalt 5 és 9 százalék közötti árváltozásnak. Azoknál az építőipari anyagoknál bontakozhat ki számottevőbb áremelkedés, amelyek előállításához az átlagosnál nagyobb energiafelhasználásra van szükség.
A foglalkoztatási nehézségek továbbra is komoly kihívást jelentenek. Az építőipari munkaerőpiacot 2022-ben is erősen sújtja a 2008–2014 évek intenzív munkaerő elvándorlása, a munkaerő elöregedése és a generációváltás nehézségei, az iskolarendszerből kikerülő szakemberek alacsony számossága. A magyar munkaerő kevésbé mobil, mint más országoké, sokan nem hajlandók az országon belül sem költözni egy munkahelyért. Pozitívum azonban, hogy 2022-ben az ÉVOSZ-tagok várakozásai szerint nem mennek el többen az országból, mint amennyien hazajönnek.
Az ellátási láncok akadozása sem szűnik meg 2022-ben. Nemcsak Európából, hanem a Távol-Keletről is jelentős mennyiségben importálunk alapanyagokat és építési termékeket. Utóbbi esetében a hosszú szállítási útvonalak komoly kihívást jelentenek. Az ÉVOSZ várakozásai szerint az importőrök és kereskedők minden erővel próbálják megoldani a felmerülő problémákat. Ennek fényében az ellátási láncok érezhetőbb helyreállása az idei év második felétől kezdődhet el.
2022 januárjában nagyságrendileg 35 ezer lakás, új építésű ingatlan állt kivitelezés alatt, ebből megközelítőleg 25 ezer készülhet el az év végéig. Ezzel párhuzamosan körülbelül 250 ezer lakás kerülhet felújításra az idei év egészében. A lakásépítés területén az ÉVOSZ szerint (is) kiemelten fontos az MNB zöld otthonteremtési programja, amely a magasabb inflációs környezetben is kedvező kamatozású hitellel segíti a lakásépítést. 2022. július 1-től csak a magasabb energetikai elvárásoknak megfelelő lakóingatlanok kaphatnak használatbavételi engedélyt, a jogszabályi megfelelési kötelem miatt még energiatakarékosabbak lesznek az átadásra kerülő lakóingatlanok – prognosztizálja a szakszövetség.